Ugrás a tartalomra

20 éves a Bácsország helyismereti folyóirat

2018.06.27
07:46
2018.06.27
15:46
Forrás
Pannon RTV
Nagybecskerek és környéke, a helyi szőnyegkészítés és a kórházvonatok állnak a Bácsország legújabb kiadványának középpontjában.

A Bácsország idei első számában a - lap története mellett - középpontban Nagybecskerek áll. Azon belül a környék szőnyegmanufaktúrája, de szó esik a 19. század végén és a 20. század elején működő kórházvonatokról is - mondta el a bemutató előtt Fábián Borbála, a folyóirat szerkesztője. „Nagyon érdekes, mert korabeli fényképekkel mutatja be, hogy hogyan működött egy kórházvonat, illetve, hogy egy ilyen bácskai orvostanhallgató mit csinált az első világháború alatt, a másik írás az pedig Tamás Ágnesnek a Hisztiző kisgyerek és egy lovagias nemzet a politikai porondon - ez pedig nem annyira bácskai téma, inkább egy általános összefoglaló, hogy a korabeli vicclapokban 1920 után a kisantant, illetve Magyarország hogyan jelent meg, egymást hogyan jelenítették meg. Ez egy nagyon érdekes, új téma, amivel eddig kevésbé foglalkoztunk a Bácsországban.”

A folyóirat mellett bemutatták a Bács-Bodrogh Vármegyei Történelmi Társulat évkönyvének reprintsorozatát is. A kötetbe a 19. század végi és a 20. század eleji bácskai történészek munkái kerültek. Németh Ferenc, művelődéstörténész, a Bácsország főszerkesztője: „Most már a nyolcadik kötetnél tartunk, még nincs vége a sorozatnak, még várható talán 3 vagy 4 kötet, de már ez a nyolc kötet, ami eddig megjelent egy nagyon komoly adatbázist képvisel, és reményeim szerint nem csak az olvasóknak, nem csak az átlag olvasónak lesz érdekes olvasmánya, hanem fontos kézikönyve, vagy forrása, vagy hivatkozási alapja a szakembereknek, tudósoknak és ennek a sorozatnak ott a helye minden magyar levéltárban, múzeumban, könyvtárban, mert enélkül nemigen lehet mozdulni ha valaki komolyabb kutatást szeretne folytatni Bácska múltjára vonatkozóan.”

Az idei kiadványok a magyar kormány anyagi támogatásának köszönhetően biztosítva vannak - hangzott el a bemutatón. A főszerkesztő szerint a lap jövője biztosítva van, mivel pályakezdő helytörténészek is gyakran jelentetnek meg írásokat a Magyar Tudományos Művek Tára által jegyzett Bácsországban.

Bácsország
Szabadka

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.