Ugrás a tartalomra

Adventi ablakvadászat Bezdánban

2021.12.01
19:34
2021.12.01
19:59
Forrás
Pannon RTV
A bezdáni családok sétálva keresgélnek, a szemfüleseket ünnepi meglepetés várja.

Adventi ablakvadászattal teszik izgalmasabbá a karácsonyi várakozás időszakát Bezdánban. Minden nap egy-egy újabb ablak öltözik karácsonyi díszbe. A játéknak még nincs hagyománya a nyugat-bácskai településen, most először szervezték meg a Bezdáni Hidak Polgári Egyesület kezdeményezésére.

Bezdánban a megszokott adventi várakozás helyett közös játékkal színesítik a hideg estéket. Az ablakvadászat lényege, hogy a résztvevők jól láthatóan elhelyezik az adott decemberi nap számát az ablakukon, így az adventi dátum minden délután megjelenik a település valamelyik pontján. Bezdán Martin Krisztina, Bezdán: „Az ablakokat a falunak az apraja és nagyja keresi, szóval bárki részt vehet. Minden nap úgy csináljuk, hogy kettő órától az ablak az el van készítve, sorszám van rajta, az aznapi dátumnak a száma, és egész estig, akár éjfélig is várjuk, hogy ki találja meg és az első megtaláló természetesen meglepetésben részesül.”

A gyerek izgatottan várják, hogy elindulhassanak, és keresés közben találkozzanak egymással. Fica Andrea és Kántor Dániel, Bezdán:
„- Először a központban fogunk keresni, mivel ott a legforgalmasabb.
- Én is ugyanígy terveztem, hogy arra indulunk, és akkor elosztjuk az ajándékokat, hogyha találunk.”

Az újdonság jó ötletnek bizonyult, a felnőttek arcára is mosolyt csal a játék. Fica Szendi, Bezdán: „Nekem karácsony ünnepe a szívügyem. Ha nem vagyok itthon, akkor is muszáj készülődjek, első naptól kezdve. Adventra már az egész ház csillogó villogó. Említették nekem ezt az akciót, amit a Hidak tartanak, én rögtön benne voltam.”

Bezdán területén december 1-jétől bárki útra kelhet, egy hangulatos kora esti séta mindig jó közös program a család részére.

Bezdán
advent
karácsony
ablakvadászat

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.