Ugrás a tartalomra
Pannon RTV / Kovács Róbert

Adventi forgatag Ludason

2022.12.17
21:39
2022.12.18
17:39
Forrás
Pannon RTV
Napközben adventi népi játszóház, kézműves foglalkozás és mesehallgatás várta a falubelieket, este pedig a hagyományos karácsonyi műsort láthatta a nagyérdemű.

Felléptek a falu óvodásai és iskolásai, a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület népzenei műhelye, valamint a Ludas Matyi Művelődési Egyesület szakcsoportjai is.

Teljesen megtelt a helyi Művelődési Ház terme. Karácsonyi ének, tánc, citerazene tette ünnepélyesebbé az estet. Vörös Romina több előadásban is részt vett. Nagyon szereti a karácsonyi előadásokat, hiszen ilyenkor szép, ünnepi dalokat adhatnak elő a közönségnek. „Az iskolával egy Betlehemet adunk elő, valamint járok énekre és az énekkóruson belül tanultunk egy karácsonyi csokrot.”

Az adventi időszak, a karácsonyra készülődés összehozza az embereket. Ez nem volt másképp most sem, hiszen a rendezvény előkészületeiben részt vett a falu apraja és nagyja is - mondta el az eseményen Aladics Tibor, a ludasi helyi közösség elnöke. „Ebben az évben nagyon nehéz évünk volt mezőgazdaság szempontjából. Egy kicsit talán mindenki beletemetkezett a problémákba és úgy éreztük, hogy kell egy olyan nap, amikor egy kicsit elfeledkezünk ezekről a problémákról és úgy érzem, hogy ez sikerült, hiszen forralt bor, mézespálinka mellett, karácsonyi dalok hangulatában úgy érzem, hogy egy kicsit tényleg át tudjuk adni magunkat a karácsonyi hangulatnak.”

A szervezők forralt borral, kürtős kaláccsal és kirakodóvásárral is kedveskedtek a kilátogatóknak.

Ludas
advent
Aladics Tibor

Most

08:49

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
20:54, Frissítve: 08:06

Továbbra is feszült a helyzet Koszovó északi részén

A helyi szerbek ugyanis nem ismerik el az időközi helyi szintű választások eredményeit és a polgármesteri hivatalok előtt tüntetnek, jelenleg békésen. Hétfőn viszont összecsaptak a KFOR békefenntartóival. A NATO további 700 katonát küld a régióba.

Népszerű