Ugrás a tartalomra

Ádventi teadélután Torontálvásárhelyen

2019.12.02
12:49
2019.12.02
16:53
Forrás
Pannon RTV
Torontálvásárhelyen az idén is megszervezték advent első vasárnapján a már hagyományos teadélutánt.

A helyi Pipacs Nőegylet szervezte az eseményt, amelyen részt vett többek között a torontálvásárhelyi Magyar Művelődési és Művészeti Központ is. A rendezvényen összesen 130-an voltak.

A felújított vadászotthon termében tartották meg a Pipacs Nőegylet szervezésében a teadélutánt. Magyarittabéről, Újvidékről, Muzslyáról, Székelykevéről, Sándoregyházáról és Hertelendyfalváról is érkeztek vendégek.

A résztvevőket Fekete Ilonka, a Pipacs Nőegylet elnöke köszöntette. Ezt követően a torontálvásárhelyi református lelkész, Beszédes Mária igét hirdetett. A Pipacs Nőegylet szorgos munkát végez, hétfőnként a csigatésztát készítenek és kézimunkáznak.

Nagy Éva, alelnök, Pipacs Nőegylet, Torontálvásárhely: „Évente kétszer szervezünk teadélutánokat, május utolsó vasárnapján és advent első vasárnapján, amit már nyolc éve szervezünk.”

A Nagykikindai Viola kézművescsoport 14 éve alakult meg. Jelenleg 13 tag ügyeskedik a csoportban.

A Pipacs Nőegylet a továbbiakban sem tétlenkedik. Megszervezik az újévvárást a torontálvásárhelyi vadászotthonban.

Torontálvásárhely
advent

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.