Ugrás a tartalomra

Állati jó történetek

2018.12.20
22:05
2018.12.21
17:55
Forrás
Pannon RTV
Zenés és színházas, bábozással színesített interaktív gyerekműsorral szórakoztatta a közönséget Kálló Béla és Orlovity Sztaniszlava csütörtökön a VM4Köz.Klubban.

A Nyúliskola, a Szamármese és az Interjú a farkassal című versek is helyet kaptak a csütörtök esti mesejátékban. A Szabadkán most először bemutatott Állati jó történetek című zenés előadás Romhányi József állatverseire épült, amelyet Erős Ervin és Klemm Dávid zenésített meg. Kálló Béla azt mondta, könnyen megzenésíthető, gyerekbarát szövegeket kerestek az előadáshoz.

Kálló Béla, színész: „A szerkesztés is olyan módon történt meg, hogy verstől-versig és gyerek megszólítástól megszólításig haladunk, ezért úgy gondolom, hogy jó alkalom volt egy dramatizációra.”

Az előadásban rengeteg állatfigura van, lehet lubickolni a szerepekben.
Orlovity Sztaniszlava, színész: „Teljesen szabadon engedtük a fantáziánkat és ötleteltünk, hogy a gyerekeknek minél érdekesebb legyen és arra is ügyeltünk, hogy a figyelmük ne lankadjon, ha egy hosszabb mese vagy vers van, akkor beemeltünk egy dalt, ami földobja az egészet, minket is, őket is.”

Az előadásban vicces, de tanulságos mesék szerepeltek, és a gyerekek örömmel kapcsolódtak be a közös játékba. A klub januárban Téli varázs tábort is szervez a legkisebbek számára, ahova már csak néhány szabad hely maradt.

VM4K
Szabadka
gyerekműsor

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.