Ugrás a tartalomra

Anna-napok Kishegyesen (videó)

2015.07.17
13:14
Pénteken délelőtt megkezdődött a kishegyesi Anna-napok programsorozata
Pénteken délelőtt megkezdődött a kishegyesi Anna-napok programsorozata. A falu legnagyobb eseményének számító Szent Anna napi templombúcsú köré már több éve kísérőrendezvények sokasága kapcsolódik. Az első esemény a sport jegyében telt, asztalitenisz-versenyt tartottak. Pattogtak a labdák pénteken délelőtt a kishegyesi iskola tornatermében. A Szent Anna napi asztalitenisz-verseny megnyitóján kitüntették az év legeredményesebb kishegyesi pingpongversenyzőjét, Gvozdenović Katarinát. Korcsoportjában szerbiai országos bajnokságot nyert. „Már lassan két éve játszom és szeretem, szeretek mozogni.”



A Dombos Asztalitenisz Klub szervezésében több település gyerekei mérkőztek meg egymással. Lengyel Mónika, elnök, Dombos asztalitenisz Klub, Kishegyes: „Moholi, topolyai, bácsfetehegyi és adai versenyzők vesznek részt. Gyerek kategóriában, elsőstől középiskolás korosztályig.” Több mint harminc versenyző küzdött a pontokért egész délelőtt. A versenyzés mellett a klubok közötti kapcsolatteremtés és a sportág népszerűsítése is cél volt. Nagy Ferenc, elnök, Moholi Asztalitenisz Klub: „Mi 21-en jöttünk, de még ugyanennyi gyerekünk otthon maradt, elég tömeges nálunk Moholon a létszám.” A sportprogram volt az Anna napok első állomása Kishegyesen. A település két bejáratánál szalmabábok jelzik, hogy szívesen fogadják a vendégeket a falu legnagyobb ünnepének további programjain is. Mohácsi Zoltán, alpolgármester, Kishegyes Község: „Nagyon fontosnak tartom, hogy ne az önkormányzat szervezze meg a programokat saját maga, hanem bevonva a civil szférát, a művelődési egyesületeket, a sport klubokat és így összeállva egy nagyon jó történetet tudunk egész nyárra kialakítani.” Érdemes lesz Kishegyesre látogatni a következő időszakban. Számos művelődési, sport és közösségi programot tartanak az Anna napok keretében. A rendezvénysorozat a búcsúval fejeződik majd be 26-án.

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.