Ugrás a tartalomra

Apad a Tisza, de még várniuk kell a fürdőzőknek

2020.07.14
16:22
2020.07.14
17:44
Forrás
Pannon RTV
Egy hét, de inkább 10 nap és várhatóan biztonságosan fürödhetünk a Tiszában – mondják az illetékesek. A folyót eddig nem tudták élvezni a fürdőzők a magas vízállás miatt.

Sőt, az ezzel járó erős sodrás miatt a Tiszavirág Fesztivál fáklyás menetét is elhalasztották. A folyó vízállása kedden 301 centiméteren állt, ami már nem túl magas, azonban a sodrás továbbra is erős – figyelmeztet Baranyi Nándor, a Tisza Mentőcsapat koordinátora.

További problémát jelenthet, hogy a vízben még rengeteg uszadék és szemét úszik, amely akár végzetes kimenetelű sérülést is okozhat. Az illetékesek szerint nem árt az elővigyázatosság még legalább egy hétig.

Baranyi Nándor, koordinátor, Tisza Mentőcsapat: „Ha a polgárok mégis úgy döntenek, hogy szeretnének megmártózni, akkor pár alapszabályt be kell tartaniuk. Az első és legfontosabb, aki nem tud úszni, az semmiképpen sem menjen be a vízbe. Továbbá  ha nem érezik jól magukat, vagy fogyasztottak alkoholt, illetve, ha jól beettek előtte, akkor inkább ne menjenek be az erős sodrású folyóba.”

Tisza
fürdőzők
Baranyi Nándor
Zenta

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.