Ugrás a tartalomra

Aratóversenyt tartottak Temerinben

2021.07.18
21:43
2021.07.19
15:58
Forrás
Pannon RTV
Az esemény célja a hagyományőrzés volt, és egyben bemutatni azt, hogy hogyan arattak egykoron őseink.

Az Illés-napi rendezvénysorozat részeként aratóversenyt tartottak Temerinben. Borongósan indult a vasárnap, azonban ez sem tántorította el az aratókat. Miután a helyi plébános megáldotta a búzatáblát és az aratónépet, majd kialkudták a munkáért járó fizetséget, a Nap is kisütött, és indulhatott a munka.

Novák Imre, arató, Zenta: „Jó kasza, szerszám, bőgő, meg a fizikai és lelki erő. Mert nem csak fizikailag kellett kibírni azt a nagy meleget, hanem elviselni. Tehát lelki felkészültségre is szükség volt.”

Csepregi Pál, arató, Maradék: „Vagyunk hatan összesen, itt vagyok én, az én fiam, az unokám, úgyhogy ez majdnem olyan családi kenyérkeresésre hasonlít. Hát majd lássuk, ha befejezzük az egész mindent, hogy mennyi pontot kapunk.”

A zsűri nem csak az aratási technikát és eredményeket értékelte. Külön pontozták az aratóreggelit is. Szekeres Piroska, arató, Mohol: „Van tarhonya, meggyleves, sonka, szalonna, töpörtyű, túró, savanyú uborka, herőce, nagy kenyér, pálinka, tarhó, vöröshagyma, paradicsom, paprika, minden ami kell.”

Az aratóversennyel párhuzamosan főzőversenyt is tartottak. A főzőcsapatok egytál ételeket készítettek bográcsban. Törteli Róbert, szakács, Temerin: „Betyárpörköltet csinálunk kevert húsból, vegyes húsból. Ez úgy szokott valamikor lenni, hogy minden betyár hoz valamit, beleteszik egy közös üstbe, és annál finomabb, minél többfajta a húsétel benne.”

Az aratóversenyt a temerini Hunor Hagyományőrző Egyesület szervezte. Maga az Illés-napi ünnepség is kötődik a búzához és aratáshoz.Törteli László, alelnök, Hunor Hagyományőrző Egyesület, Temerin: „Tudni kell, hogy háromszor elverte egymás után a jég abban az időben a termést a temerinieknek, és ennek a fogadalmát ünnepeljük, hogy megmaradjon a termés a magyarságnak, a szegény embernek. Ennek apropójára találtuk ki, hogy az Illés-napi ünnepség keretén belül csináljunk mi is egy aratóversenyt Temerinben. Még nem volt idáig.”

Az Illés-napi ünnepségsorozat központi rendezvényétt kedden tartják, ünnepi felvonulással, szentmisével, koszorúzással, majd esti mulatsággal.

aratóverseny
hagyományőrzés
aratás

Most

15:33

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű