Ugrás a tartalomra

Átadták a megújult bezdáni Tűzoltó Otthont

2021.07.03
09:00
2021.07.03
16:19
Forrás
Pannon RTV
Több mint hárommillió dinárból újították fel az Önkéntes Tűzoltó Testület épületét. Az ünnepélyes átadót tegnap tartották a Duna-parti településen. A lánglovagok új, korszerű felszerelést is kaptak, hamarosan pedig az elavult géppark is megújulhat.

A bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület 1879 óta működik folyamatosan, az évek során számtalan díjban részesült. A jelenlegi épületben 1962 óta tevékenykednek, amelyet legutóbb 1987-ben újítottak fel. Tavaly érkezett az első jelentős támogatás a Magyar Nemzeti Tanácstól, ezáltal megvásárolhatták azt a 96 négyzetméteres épületrészt, amely addig nem képezte a testület tulajdonát. Ezt követően az egyik garázs újították fel.

Horvát Alen, az Önkéntes Tűzoltó Testület elnöke kiemelte: „Föl tudtuk újítani az egész tetőszerkezetet, azonkívül a másik garázsunkat, azoknak a padlóburkolatát, falburkolatát, és ki tudtunk alakítani egy vadonatúj garázst. A következő, remélhetőleg hamarosan érkező kocsiknak, és ezenkívül még 18 nyílászárót, tehát ajtót, ablakot cseréltünk le az egyesületen.”

Sor került a hiányzó tűzoltóeszközök beszerzésére is.

A bezdáni önkéntes lánglovagok évente mintegy 50-től 70 bevetésen vesznek részt. Nemcsak helyben oltanak tüzet, hanem a szomszédos Küllőd településen is, illetve a fennhatóságuk alá tartozik még öt környékbeli nyaralóhely, illetve mintegy tízezer hektárnyi termőterület is.

Az ünnepélyes átadó alkalmával sor került a Délvidéki Önkéntes Tűzoltó Hálózathoz csatlakozott egyesületek képviselőinek kerekasztal-beszélgetésére.

Bajtai Balázs, a Délvidéki Önkéntes Tűzoltó Hálózat vezetője: „48 tűzoltó egyesület a tagja a Délvidéki Önkéntes Tűzoltó Hálózatnak. Az összefogásnak köszönhetően a Magyar Kormány segítségével, a Magyar Tűzoltó Egyesület biztosít nekünk fölszereléseket, használt fölszereléseket, valamint szakelőadásokat tudnak nekünk tartani magyar nyelven a Magyar Tűzoltó Szövetség szakemberei.”

Minden közösség számára a legfontosabb dolog, hogy olyan tagjai legyenek, akik önkéntesen a közösségért tenni akarnak - fogalmazott Hajnal Jenő, az MNT elnöke.

„Nekünk a legfontosabb, hogy ott, ahol többségében magyarok vannak, magyar tűzoltó testületek, magyar tűzoltók, érezzék azt, hogy odafigyelünk, törődünk velük, hiszen közösséget védenek és őriznek.”

A szomszédos ingatlan megvásárlása is megtörtént idén júniusban, ahol tűzoltómúzeumot terveznek kialakítani - emelte ki Pásztor István, a VMSZ elnöke.

„Reményeink szerint belátható időn belül ennek az épületnek, ennek a tűzoltó múzeumnak a fölépítése el is fog kezdődni. Ez azért volna fontos, hogy megőrizzük azokat a relikviákat, amik az elmúlt több mint száz, százvalahány évben használatban voltak, de nemcsak a relikviákról szól a múzeum, hanem arról is, hogy egy mozgalomnak, egy szerveződésnek, egy humanitárius erőfeszítésnek állítsunk emléket.”

A bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testületnek 150 tagja van, közülük 25-en vizsgázott önkéntes tűzoltók.

Bezdán

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.