Ugrás a tartalomra

Az elszármazottak is hazatérnek a bácsgyulafalvi búcsúra

2018.10.14
17:05
2018.10.14
17:18
Forrás
Pannon RTV
Falubúcsút tartanak ma Bácsgyulafalván. Mint minden évben, szentmisével kezdődött az ünnep a Magyarok Nagyasszonya római katolikus templomban.

A szokásokhoz híven a templom körül kirakodóvásárral, gyermekjátékokkal várták a vendégeket a nyugat-bácskai faluban.

A faluból elszármazottak is hazajönnek ilyenkor, és részt vesznek búcsú vasárnapján a szentmisén. Kabók István kilencvenegy évesen is hazalátogat az ünnepre: „Minden évben a búcsút itt töltöm, a bácsgyulafalvi búcsút, a templom búcsúját.”

A bácsgyulafalvi római katolikus templom 1898-ban épült meg és Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelték fel. Az egyházközség mintegy ezer hívőt számlál.

Pásztor Árpád, katolikus plébános, Bácsgyulafalva: „Október 8-a a Magyarok Nagyasszonya ünnepnapja, mindig a napján megtartjuk búcsú napját, amikor általában, hétköznap lévén, a paptestvérek könnyebben el tudnak jönni, de ugyanakkor a régi hagyomány szerint október második vasárnapján van a búcsú vasárnapja.”

A 120 éves templom tetőszerkezetét a magyar kormány jóvoltából idén felújították. A zombori önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács lehetőséget lát a külső falak rendbetételére is, amellyel befejeződhet a felújítás - mondta Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője, aki bácsgyulafalviként minden évben hazatér az októberi ünnepre.

Hajnal Jenő, listavezető, Magyar Összefogás: „Hazatér az ember, és gyermekkori búcsúkra emlékezik. Itt a templom előtt elsősorban azt látja, hogy régi pompájában itt van mögötte a Magyarok Nagyasszonyáról elnevezett templom, ami a befejezésre vár még, és azt hiszem, hogyha teljes egészében felújul, akkor nemcsak mint jelképe ennek a közösségnek, útmutatója, hitbéli támasza tud lenni, hanem annak a megújulásnak, annak a reménynek is az üzenetét magában rejti, ami a bácsgyulafalviakra és mindannyiunkra is nagyon ráfér.”

A szokásokhoz híven a templom körül búcsú vasárnapján kirakodóvásárral, gyermekjátékokkal várták a vendégeket.

Hajnal Jenő
Bácsgyulafalva

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.