Ugrás a tartalomra

„Az emberekben ott van az önzetlen szeretet”

2017.12.11
11:07
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Őrizd a lángot! címmel tartott jótékonysági adventi koncertet az adai színházteremben Fehér Nóra énekesnő. Az est bevételét a súlyos betegségben szenvedő Orcsik Dorkának és családjának ajánlotta fel.

Valósággal elvarázsolta az adai közönséget Fehér Nóra, a Kormorán és a Madrass együttes énekesnője, a Komáromi Magyar Lovasszínház és a Győri Nemzeti Színház színésznője, aki vendégeivel, Aleksza Annabellával és Brnić Miroslavval számos megható pillanatot szerzett a jótékonysági koncert közönségének.

Aleksza Annabella, hallgató, Zeneművészeti Egyetem, Belgrád: „Először nem tudtam, hogy ez jótékonysági est lesz, mikor Nóra írt nekem, de miután megtudtam, hát melegséggel töltött el.”

Fehér Nóra szerint az est legfontosabb üzenete az volt, hogy az emberekben igenis ott van az önzetlen szeretet és segítési szándék, amely képes széleskörű összefogást eredményezni. „Mindenki azt mondta, hogy rengetegen voltak, még álltak is, nem volt mindenkinek ülőhely, úgyhogy azt gondolom, telt ház volt, lehet, hogy népesebb volt, mint a tavalyi, és én ennek nagyon-nagyon örülök.”

A koncert megszervezésében és lebonyolításában az adai Szarvas Gábor Könyvtár nyújtott segítséget. Morvai Nagybali Tamara, munkatárs, Szarvas Gábor Könyvtár, Ada: „Nagyon hálásak vagyunk Nórának a jóságáért, és az intézményünk számára óriási öröm és büszkeség, hogy egy ilyen nemes cél mellé állhattunk a mai estén.”

Az est során összegyűjtött közel 200 ezer dinárnyi adományt Fehér Nóra a leukémiával küzdő hét éves kislánynak, Orcsik Dorkának és családjának ajánlotta fel. A kislány édesanyjával együtt jelenleg is a budapesti Szent László Kórházban küzd a gyógyulásáért.

Ada
Fehér Nóra
jótékonysági
koncert

Most

Népszerű