Ugrás a tartalomra

Az emberekre is káros az elektronikai hulladék

2020.07.09
14:42
Forrás
elobolygonk.hu
Az elektronikai hulladékkal nem csak a környezetet mérgezzük, a lerakóba kerülő e-szemét ugyanis a környezet mellett az emberi egészségben is súlyos károkat okoz.

Az ENSZ egyik jelentése szerint az elektronikai hulladék komoly problémát jelent, mert olyan gyors tempóban növekszik a mennyisége, amivel az újrahasznosítás jelenleg nem tudja tartani a lépést. A kutatók szerint az előző évek adatainak tükrében háromszor több elektronikai hulladékot termelünk, mint amilyen arányban a Föld népessége növekszik, és 2019-ben ezeknek a veszélyes hulladékoknak mindössze a 17 százalékát hasznosították újra.

A tudósok teljesen megelőzhetőnek tartják az elektronikai hulladékokból eredő környezeti és egészségügyi problémákat, ezért szorgalmazzák a megfelelő szabályozást, az újrahasznosítás fejlesztését, amely munkahelyeket is teremtene, és azt is, hogy tartósabb termékeket gyártsanak a cégek.

elektronikai hulladék
káros
természetvédelem
egészségvédelem
újrahasznosítás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.