Ugrás a tartalomra

Az év eddigi legmelegebb napja

2020.06.29
09:55
Forrás
Szerbiai RTV
A mai lehet az eddigi legmelegebb nap Szerbiában ebben az évben, egyes helyeken akár 35 fokot is mérhetünk.

A mai lehet az eddigi legmelegebb nap Szerbiában ebben az évben, egyes helyeken akár 35 fokot is mérhetünk. A nappali hőmérséklet 32-35 fok között alakul. A hegyvidéki területeken azonban előfordulhatnak kisebb záporok, zivatarok. Az ország egyes részein, így Belgrádban, valamint az ország nyugati és keleti részein narancssárga meteorológiai riasztás van érvényben. Kedden már nem lesz akkora kánikula, maximum 32 fokra számíthatunk. Időjárásunkra egészen péntekig ez lesz a jellemző, a hét vége felé már csapadék is előfordulhat. A nagy melegben ajánlott a folyadékpótlás, a fényvédelem és a könnyű nyári viselet.

időjárás
hőség
kánikula

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.