Ugrás a tartalomra

Badacsonyi és partiumi borok nyerték a 2020-as Magyar Bor Nagydíjat

2021.01.04
18:42
Forrás
MTI
Fehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.

A vörösborok között pedig a ménesi Balla Géza Pincészet szintén 2017-es Feketeleányka Selectionje nyerte el a Nagydíjat.

A Magyar Borszakírók Köre ötödik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér- és vörösborokat, amelyeket a szakmai szervezet tagjai az elmúlt évben kóstolhattak. Tapasztalataik alapján a borszakírók ezekből a tételekből állították össze a tizenkét-tizenkét legjobbnak ítélt fehér-, illetve vörösbort tartalmazó, Super 12 elnevezésű listájukat.

A borszakírók először szavazataikkal rangsorolták az elmúlt öt évjárat azon borait, amelyek megítélésük szerint "kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak", majd a legtöbb jelölést kapott borokat kétszer is bírálták, két bizottságban.

A 2020-as Super 12 listákon ezúttal összesen 13 borvidék képviselteti magát: a legtöbb borral Villány és Szekszárd, valamint Tokaj, Badacsony, Eger és a Mátra, míg Somló, Neszmély, Balatonfüred-Csopak, a Dél-Balaton, a Balaton-felvidék, az Aradi-Hegyaljai Borvidék és Pannonhalma egy-egy borral szerepel a listán.

A borok között 18 fajtabor és 6 házasítás. A szőlőfajták, amelyeket a fajtaborok készítéséhez a legtöbbször használtak: a furmint és az olaszrizling, a cabernet franc és a rajnai rizling.

A vörös házasítások esetében mindegyikben van cabernet franc és merlot, amelyek mellett még további 6 világfajta és 2 Magyarországon hosszú ideje művelt fajta, a kékfrankos és a kadarka alkotja azokat.

Magyar Bor Nagydíj
Badacsony
Partium
verseny

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.