Ugrás a tartalomra

Bajban vannak a mocsári teknősök

2020.06.08
12:35
2020.06.08
12:42
Forrás
Sokszínű Vidék
Évtizedeken belül eltűnhet Magyarországról a mocsári teknős a szakemberek szerint.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park honlapján olvasható beszámoló szerint a részben vízi életmódot folytató mocsári teknős az egyetlen magyarország teknősféle. A faj Vajdaságban is őshonos. A Kis-Balatonon eredetileg magas egyedszámban volt megtalálható, mostanra viszont drasztikusan csökkent a kis teknősök száma, részben az olyan ragadozók miatt, mint a róka és az aranysakál. A fészkek több mint 90 százaléka megsemmisül. A teknősök életének első 1-2 éve a legkritikusabb, csak 1-2 százalékuk él túl. Ezzel a tempóval néhány évtizeden belül eltűnhet a faj. A másik veszélyeztető tényező az autós forgalom, ami a teknősök vándorlása során okoz veszteségeket. Harmadrészt pedig ott van az ellenségük, a vörös fülű és a sárga fülű ékszerteknős, amely kiszorítja a természetes élőhelyéről a mocsári teknőst. Miután a megunt kisállatokat szabadon engedték a felelőtlen gazdák, sikeresen elszaporodtak, és az enyhe teleknek köszönhetően túléltek. Most pedig elveszik a mocsári teknősök napozóhelyeit, amik ennek következtében kevésbé melegednek fel, kevésbé tudnak jól vadászni, és csökken a szaporodási képességük. A klímaváltozás is fenyegeti őket: az elmúlt 100 évben elveszítettük a vizes területeink 50 százalékát. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park civil szervezetekkel közösen megalkotott egy kerítésrendszert, ami a tojások, fészkek védelmét szolgálja, így remélhetően az 5 éves projekt segít növelni a mocsári teknősök populációját.

mocsári teknős
eltűnés
veszélyeztetett

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.