Ugrás a tartalomra
Betyárok gyülekezete
Pannon RTV

Betyárok gyülekeztek Ludason

2019-10-06
17:19
2019-10-06
18:14
Forrás
Pannon RTV
Lovasnappal egybekötött bográcsfőző versenyt tartottak Ludason.

A látogatók lovasbemutatót és fogathajtást láthattak, a legkisebbek pedig pónihátra is pattanhattak. A helyi közösség szervezésében idén már tizedik alkalommal tartották meg a Betyárnapot.

A hideg, esős idő ellenére hatvan bogrács alá gyújtottak be reggel a Betyárnapon. Csaknem ezren ügyeskedtek a birka-, marha- illetve a disznópörkölt körül a ludasi vásártéren. „Fél nyolc előtt kiértünk, esett az eső. Felvettük a húst, amit megrendeltünk és elindultunk, hogy otthon megfőzzük, de meggondoltuk magunkat. Lassan elállt az eső és nem bántuk meg, nagyon jót főztünk, disznópörköltet” - mesélte a reggeli kalandokat a szabadkai Meggyesi Ibolya.

Szőrén lovagolják a pónikat a magyarkanizsai Babarci lányok. A kislányok úgy tartják, hogy a kengyel segíti a lovast, de lovaglónak bármikor beakadhat a lába a kengyelbe, ami akár balesetveszélyes is lehet. Ezért ők szívesebben ülik meg szőrén az állatokat. Babarci Adél és Viktória ripsz-ropsz felpattannak a lovakra: „A kis pónikat szeretem a legjobban, de a nagyon is lovagolok. Azon is szeretek ülni csak nagyobbat lehet esni róla.” A testvérpár bemutatót is tartott: lólopásban versenyeztek.

Betyárok, lovasok, fogathajtók. Mintegy ötvenen érkeztek a lovas megmérettetésekre. „A lovasok különböző ügyességi programokkal készülnek. Van fogathajtás-bemutató, fogathajtási ügyességi verseny, nyerges ügyességi verseny és betyáros játékok. Ezekben a megpróbáltatásokban és a kihívásos játékokban a lovasnak az ügyességét, a lóval való együttműködését kell bizonyítani” - részletezte Aladics Tibor, a Ludas HK tanácselnöke.

Az immáron tizedik alkalommal megrendezett Betyárnapoknak hagyománymegőrző, és hagyományápoló jellege van - mondta Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere: „Cél a jövő generációjának átvinni azokat a tudásokat és tapasztalatokat, amelyek a betyárvilágot, a lovakat, a lovasokat és egyáltalán a magyar gyökerekhez fűződő lovaglást is ápolják.”

A rendezvényen valódi betyárokat is láthatott a nagyérdemű, sőt kirakodóvásárt is tartottak. A gyerekek pónilovakon gyakorolhattak, a főzőverseny legjobbjai pedig kitüntetéssel tértek haza.

betyár
betyárnap
Ludas
lovak
bogrács
főzőverseny

Most

18:55

Fiatalok a Nyugat-Balkánról

Több mint 200, a politikában, egészségügyben, és egyéb tudományokban jártas egyetemista érkezett az Ifjú Vezetők 4. Regionális Fórumára Újvidékre.
17:27, Frissítve: 18:01

Átadták az Andex Kft. üzemét Palicson

A zöldség és gyümölcsfeldolgozással foglalkozó, valamint hűtőházzal és szeszfőzdével is felszerelt gyár megvalósulását a Magyar Kormány és a Prosperitati Alapítvány támogatta.

Népszerű

Bomba robbant a szabadkai Borsalino kávézóban

Ma hajnalban robbanás rázta meg a szabadkai sugárút környékét, a Borsalino kávézóban történt a detonáció. Ismeretlen tettesek kis méretű robbanószerkezetet dobtak a vendéglátóipari egységbe.