Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Apczi Jenő

Bor és a hal Horgoson

2023.06.03
18:31
2023.06.03
19:27
Forrás
Pannon RTV
Halászlé és borversenyt tartottak Horgoson. A Szent Orbán Borlovagrend és a Proleter Horgászegyesület már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Bor és a hal elnevezésű eseményt a Művelődési Ház melletti téren.

Mindenki saját ízlése szerint készítette el a halászlét. A zsűri pontjai alapján a legfinomabb ételt a zentai Hajdú József főzte. Mint mondja, a legfontosabb a jó alaplé, ami csak is sok halfajtából állítható elő, illetve minőségi törött paprikával: „Itt lehetett alaplével indulni, amit otthon csináltunk meg, több fajta halból, préseltük, passzíroztuk, úgyhogy azért lett ilyen sűrű, és azért lett ilyen jó. A pontyot pedig itt kaptuk.”

A szervezők szerint a hal igen közkedvelt étel, amelyet számos módon el lehet készíteni, és ezért is szeretik sokan.

Pósa Károly, elnök, Proleter Horgászegyesület: „18 csapat jelentkezett be, nagyon finom halászlék készültek. Sok szép ajándékot sikerült kiosztani, vigaszdíjat és különdíjat is. Készült szegedi halászlé, bajai, horgosi is.”

Ízletes nedűből sem volt hiány, 160 kiváló bor közül kellett a Szent Orbán Borlovagrendnek kiválasztani a legfinomabbat. A minták Felvidékről, Erdélyből, Magyarországról, Szerbia déli részéről és a környék borászaitól érkeztek be.

Bálint István, tag, Szent Orbán Borlovagrend, Horgos: „A tavalyi évben, tudvalevő, hogy a szárazság miatt egy kicsit vékonyak voltak a borok, de mindennek ellenére a borászon múlik, hogy milyen bort tud a gyengébb szőlőből is csinálni. Igyekezetünk és a bírák azt mondták, hogy elfogadható, nagyon jó.”

Az esemény ideje alatt borokat kóstolhattak és halászlét is vásárolhattak a kilátogatók.

Bor és hal
Horgos
Szent Orbán Borlovagrend
Proleter Horgászegyesület

Most

15:50, Frissítve: 17:53

102-en vették át kollégiumi kulcsaikat

Összesen 102 elsőéves hallgató írta alá a beköltözési szerződést az Újvidéki Európa Kollégiumban. Ünnepi műsor is volt. Fremond Árpád az MNT elnöke az itthoni ösztöndíjlehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.