Ugrás a tartalomra

A boroké és a halaké volt a főszerep Horgoson

2022.05.28
17:07
2022.05.28
19:56
Forrás
Pannon RTV
Minőségi borok, ízletes halételek várták a látogatókat szombat délután Horgoson. A Proleter Horgászegyesület halászléfőző versenyt szervezett, a Szent Orbán Borlovagrend pedig borkóstolással várta az ínyenceket.

A borús, esős időjárás ellenére is benépesült a horgosi Művelődési Ház melletti tér. A Bor és hal elnevezésű rendezvényen több mint 200 fajta bor közül válogathattak az érdeklődők. Volt rozé, fehér- és vörösbor is.

Molnár-Kecsenovity Erna, Horgos: „Nagyon remek a hangulat, ahhoz képest, hogy az időjárás délelőtt még nem kedvezett a szervezőknek, de már remek illatok vannak a halászlé miatt, és a borkóstolás is, látom, hogy egyre népszerűbb már. A szervezőknek is gratulálok, tényleg egyre többen vagyunk és remek a hangulat.”

A program részeként halászléfőző versenyt is szerveztek, ahol közel húsz csapat mérte össze tudását. Mindenki a saját, jól bevált receptje alapján dolgozott. A horgosi Turu Zoltánéknál három fajta halból készült a halászlé.

„Ez szegedi és bajai halászlének készült, de ez egy horgosi halászlé lesz a végén, ami reméljük, hogy nagyon finom lesz. Majd a zsűri eldönti, hogy milyen az íze, mi lesz a helyezés, de bízunk benne, hogy jó helyezést fogunk elérni.”

A borkóstolás mellett a legjobb nedűket szakmai zsűri értékelte. Összesen 214 fajta borral neveztek be. Szerbia mellett Magyarországról, Romániából, Felvidékről, sőt Koszovóból is érkeztek minták. A programot Szent Orbán napjához kötik már évek óta.

Bacskulin István, nagymester, Szent Orbán Borlovagrend, Horgos: „Tudni kell, hogy Szent Orbán pápa a szőlészek, borászok, kocsmárosok védőszentje és ő a mi névadónk is. A horgosi Szent Orbán Borlovagrend ezt a nevet vette fel. Az ültetvények most az időjáráshoz képest elég jó állapotban vannak, már virágzási stádiumban.”

A rendezvényen továbbá kirakodóvásár is várta a látogatókat.

Bor és hal
rendezvény
Horgos
Szent Orbán Borlovagrend
bor
halászlé

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.