Ugrás a tartalomra

A Branka a palicsi filmfesztiválon

2021.07.21
13:54
2021.07.21
16:54
Forrás
Pannon RTV
K. Kovács Ákos és Oláh Tamás Branka című kisjátékfilmjét csütörtökön 17 órától láthatják a nézők az Abbázia moziban.

A palicsi filmfesztiválon is levetítik a vajdasági K. Kovács Ákos és Oláh Tamás Branka című kisjátékfilmjét, amely a 90-es évek háborús időszakában játszódik, és a szülészetekről eltűnt csecsemők tragikus történetét dolgozza fel. Ahol csak bemutatták, mindenhol meglepte és kíváncsivá tette a nézőket - ez is egy megerősítést jelent azzal kapcsolatban, hogy érdemes volt elkészíteni - hangsúlyozta K. Kovács Ákos rendező. A Branka című filmet csütörtökön 17 órától láthatják a nézők magyar nyelven az Abbázia moziban.

K. Kovács Ákos, a Branka című a film rendezője az alkotással kapcsolatban kiemelte: „Ez az alkotótársamnak Oláh Tamásnak volt elsősorban az ötlete és az volt a nagyon érdekes, hogy én erről egyáltalán nem tudtam, hogy ilyen gyerekek tűntek el és halottnak hitt gyermekek jelentek meg aztán később máshol. Amikor elkezdtem kérdezgetni a környezetemet, akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen mindenkinek van egy ismerőse, vagy az ismerősének az ismerőse, aki tud erről és ez borzasztott el leginkább, hogy van egy ilyen nagy közös fekete hallgatás, amiben mindenki cinkosa a másiknak és valahogy nem beszélünk erről.”

K. Kovács Ákos
Branka

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.