Ugrás a tartalomra

Családi napot tartottak a Kanizsa Feszten

2019.07.06
11:30
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
Gyermekkoncerttel, kézműves foglalkozásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és még számos érdekes programmal várta a gyerekeket és felnőtteket a III. Közösségi Napok Magyarkanizsán.

A családi napot a 7. Kanizsa Feszt keretein belül szervezték meg.

Családias hangulat uralkodott a magyarkanizsai vásártéren, ugyanis a gyerekeknek az Alma együttes muzsikált a színpadon, de kipróbálhatták magukat a középkori harcművészetekben is, sőt kézműveskedni is lehetett. Dukai Írisz a magyarországi Algyőről érkezett és a quilling-technikát tanulta meg a fesztiválon. „Virágokat készítettem a tesóimnak és magamnak. Ezt úgy kell, hogy választani kell színeket, és egy hurka pálcára körbe kell csavarni az anyagot.”

A Kanizsa Feszt keretén belül megrendezett családi napot Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere és Fekete Péter, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg. Fekete Péter elmondta, egy-egy ilyen rendezvénylátogatás alkalmával maguk is tapasztalatokkal térnek haza: „Sokszor azért jövünk a határon túli magyar közösségekbe, hogy onnan merítkezzünk, onnan vigyünk érzést, onnan vigyük a gyökereinket, hiszen sok esetben jobban ápolják, mélyebben ápolják, mélyebben őrzik ezeket a tradíciókat a határon túli, magyarlakta közösségek.”

A családi nap mellett megszervezett kerekasztal-beszélgetéseken szó esett számos nemzetpolitikai kérdésről, a média fejlődéséről, jelenlegi állapotáról, és megtartották a magyarkanizsai Sajtóklubot is. Pásztor István, a VMSZ elnöke Magyarország és Szerbia viszonyáról folytatott beszélgetést Fekete Péterrel és Lőrinczi Zoltánnal, Kárpát-medencei Magyar Oktatásért felelős helyettes államtitkárral. Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Szerintem ez egy örökzöld aktuális kérdés, ugyanis ennek a kérdésnek az alakulása jelentős mértékben meghatározza a mi érdekérvényesítő mozgásterünket, az itteni megítélésünket, illetve az elfogadottságunk szintjét.”

A családi napot mindezek mellett a horgosi néptáncosok és a magyarkanizsai Cifraszűr népdalkórus fellépése tette színesebbé.

közösségi napok
Kanizsa Feszt
Magyarkanizsa

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű