Ugrás a tartalomra

Cserkészeknek tartanak segédőrsvezetői előképzést Temerinben

2020.06.27
17:17
2020.06.27
19:41
Forrás
Pannon RTV
A hétvégi, háromnapos eseményen több mint 30 fiatal vesz részt. A képzés a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség szervezésében valósulhatott meg.

Vajdaság több településéről, sőt Magyarországról is érkeztek cserkészek a temerini bánomi erdőbe. Ahhoz, hogy segédőrsvezető váljék belőlük, meg kell tanulniuk sátrat állítani, tüzet gyújtani, illetve ebédet készíteni a természetben.

A képzésre egyebek között Horgosról, Királyhalomról, Hajdújárásról, Gunarasról, Magyarkanizsáról és Szabadkáról is érkeztek fiatalok.

Horváth Anna szabadkai résztvevő: „A cserkészek őrsökre oszlanak és mindegyik őrsnek van egy őrsvezetője. Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik bármit odaadnak azért, hogy a kicsiknek jót csináljanak, segítsenek nekik. Úgy gondoltam, én is ilyenné szeretnék válni.”

A cserkészeknek elsősorban a gyakorlati tudást kell elsajátítaniuk. Egyebek között meg kell tanulniuk tűzhelyet kialakítani, valamint a portyázáshoz szükséges előkészületek rejtelmeit is ismerniük kell. Az előképzést egy kerettörténetbe helyezték a szervezők, ami az 1848/49-es szabadságharc délvidéki eseményeit dolgozza fel.

Magyar Dániel képzésvezető: „Felkészítjük őket, úgymond eljátsszuk az akkori toborzás, katonai képzés egy részét. Ez abból áll, hogy van egy erőnléti felmérés is. Vannak akadályok, amiken két perc alatt is végig lehet menni. Kapnak egy élményt. Ez nem igazi katonai képzés, de megpróbáljuk megközelíteni abban a korban mi létezett.”

A fiatalok később egy nyári táborban folytathatják a képzést, majd ezt követően az ősz folyamán válhatnak segédőrsvezetőkké.

Farkas Zsuzsanna, cserkésztiszt, alelnök, Vajdasági Magyar Cserkészszövetség: „Segíti az őrsvezető munkáját, együttműködik az őrstagokkal és nagyon fontos a gyakorlati tudás, ami a fő profilja. Miután megvan a gyakorlati tudása, az elméleti, módszertani hátterét is el tudja sajátítani a cserkészmunkának. Ezáltal segédőrsvezetőből őrsvezetővé válik, ezt követően segédtisztté 18-22 éves korában, majd ez után cserkésztisztté tudja magát képezni.”

A segédőrsvezetői képzést kétévente szervezik meg.

cserkész
Temerin
képzés
segédőrsvezető

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű