Ugrás a tartalomra

Csütörtök este rajtol el a Kanizsa Feszt a magyarkanizsai vásártéren

2022.07.05
12:26
2022.07.05
15:25
Forrás
Pannon RTV
Mint minden évben, két színpadon, számos hazai és külföldi lemezlovassal és zenekarral várják a szórakozni vágyókat.

A háromnapos esemény számos kötetlen programnak is helyet biztosít csütörtöktől egészen vasárnap hajnalig. A zenei fesztivál keretén belül már ötödik alkalommal kap helyet a Közösségi napok program, amelyen családi programokra helyezik a hangsúlyt.

Forró Lajos, szervező, Kanizsa Feszt: „A hivatalos megnyitó pénteken öt órától lesz. Ez egy gyermeknappal egybekötött programsorozat, ami három órától kezdődik és este nyolcig tart. Itt számos olyan program lesz, ahol a gyerekek, családok jól érzik magukat, vetélkedők lesznek, előadások, játék, kis állatsimogató, régi mesterségeket lehet kipróbálni, be lehet ülni a tűzoltóautóba, rajzverseny lesz. Maga a program megkoronázásaként az Alma együttes fog fél hatkor játszani. Amit fontosnak tartok elmondani, hogy ezek a gyereknapok ingyenesek, tehát a Kanizsa Feszten, mind pénteken, mind szombaton háromtól este nyolcig ingyenes a belépés.”

Kanizsa Feszt
Magyarkanizsa
Forró Lajos

Most

Népszerű

Új szak a magyarkanizsai Iskolaközpontban

Új szakkal és több férőhellyel várja a diákokat a következő iskolaévben a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont. A középiskolában a 2024/2025-ös tanévben már a virágkertészeti szakot is választhatják a fiatalok.