Ugrás a tartalomra

A Dal 2018 első adásának továbbjutói a Pannon Rádióban!

2018.01.22
11:26
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
A Duna Televízióban élőben látható A Dal 2018 című showműsor első adásából hatan jutottak tovább az elődöntőbe.

Szombaton volt A Dal 2018 szériájának első műsora, amelyre természetesen a Pannon Rádió házi Eurovíziós-őrültje, Vörös Gábor átugrott, és természetesen ezúttal is néhány exkluzív interjút készített a műsor helyszínén!

Látványos indulással, új műsorvezetőkkel, zsűritagokkal indult el szombaton A Dal 2018, melyben idén is a közönség és a szakmai zsűri döntésének alapján februárban kiderül: ki képviselheti Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, Lisszabonban.

Az első adásban tíz előadó lépett a színpadra a Duna Televízió élő adásában, ebből öten a zsűri és a nézői pontozás alapján, egy pedig a "vígaszágon" jutott tovább a középdöntőbe. Az első adás továbbjutói többek között Knoll Gabi (Nothing to Die For), a Leander Kills (Nem szól a harang), Király Viktor (Budapest Girl) és Vastag Tamás is, őket hamarosan a Pannon Presszóban hallhatják, az FM 91.5 MHz-en!

Továbbjutott még Süle Zsolt (Zöld a Május) és Ceasefire X (Satellites). Apró fennakadás történt az adás folyamán: a műsorhoz tartozó weboldal és mobiltelefonos applikáció a hatalmas terhelés miatt leállt, így rendkívüli módon a műsorban csak az SMS-ben küldött szavazatokat vették figyelembe a pontozásnál.

A következő adás szombaton 20:30-kor indul újabb 10 versenyzővel a Duna Televízióban, és természetesen: akár Vajdaságból is szavazhatunk a kedvenceinkre a normál díjas telefonszámokon keresztül!

Vastag Tamás egyebek mellett arról is beszámol, hogy milyen érzés volt visszatérni A Dal színpadára. 

Vastag Tamás, énekes: „Fantasztikus itt lenni három év után, örülök neki, hogy három év után újra neveztem. A közönség szeretete mindennél többet ér. Mi mást is mondhatnék, egyáltalán nem számítottam erre a továbbjutásra, nagyon jó produkciók voltak, két kedvencem is volt, egyikük továbbjutott, a másik nem. Noémo produkciója tetszett a legjobban az este folyamán.”

Vastag Tamás

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.