Ugrás a tartalomra

Diáknapok és Egyetemista Játékok Újvidék

2019.05.10
11:33
2019.05.10
18:06
Forrás
Pannon RTV
A Vajdasági Magyar Diákszövetség hetedik alkalommal szervezi meg Újvidéken a Diáknapok és Egyetemista Játékok programját. A csütörtöktől szombatig tartó programnak az Európa Kollégium ad otthont.

A rendezvény keretében sportvetélkedőket, ügyességi játékokat, bemutató edzéseket, xbox-játékokat, főzőversenyt szerveznek az Újvidéken tanuló magyar egyetemi hallgatóknak és középiskolai diákoknak.

A pacséri Ikrás Bojan nyerte meg a csütörtök délutáni asztalitenisz bajnokságot az idei Diáknapokon és Egyetemista Játékokon.

Ikrás Bojan, abszolvens, Mezőgazdasági Kar, Újvidéki Egyetem: „Elég erős volt a mezőny, sikerült megnyernem, nem azt mondom, hogy profi vagyok, még sosem edzettem, de így hobbi szinten szoktam játszani.”

Nagy volt az érdeklődés az xbox játékok iránt. Ugyan nem a hagyományos értelemben vett sporttevékenység, de előnye, hogy esős időben is lehet játszani.

Lakatos Adrián, abszolvens, Jogi Kar, Újvidéki Egyetem: „Három versenyszámot indítottunk, a labdarúgás kedvelői FIFA-zni tudnak, a FIFA 19-es verziót játsszák, erre szólóban is tudnak nevezni, eddig tizennégy jelentkezőnk volt a FIFA-ra, ugyanennyi jelentkezőnk van a FIFA páros verziójában.”

Lányok-fiúk egyaránt jelentkeztek nagy számmal, még a számítógépes játékok kategóriában is. Az egyetemisták röplabdában, labdarúgásban, különböző ügyességi játékokban, sakkban mérhették össze ügyességüket – emelte ki Koós Csilla a VaMaDiSz alelnöke.

Pénteken 21 órától tartják a záróbulira és díjátadóra az újvidéki Petőfi Sándor MMK kistermében. Szombaton az Európa Kollégium melletti templomkertben főzőversennyel zárul a háromnapos rendezvény.

Európa Kollégium
Újvidék
Egyetemista Játékok
Diáknapok
Vajdasági Magyar Diákszövetség

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.