Ugrás a tartalomra

Döntő ütközetéhez érkezett a Tisza-menti e-sport bajnokság

2020.01.25
16:20
2020.01.25
17:03
Forrás
Pannon RTV
Összesen 8 csapat mérkőzött meg a Leauge of Legends stratégiai játék virtuális harcterén.

A selejtezőket Óbecsén és Zentán tartották. A gálát a zentai BeeHome Közösségi Házban rendezték meg, az érdeklődők pedig akár az interneten is követhették a játék élő közvetítését.

Az óbecsei verseny legjobb csapata az Insane lett.

Balzam Zsolt, játékos: „Mi nagyon össze vagyunk szokva. Az elejétől kezdve, vagyis lassan hat éve játszunk így együtt, vagyis próbálkozunk így hétvégente. Azért az látszódik, hogy nem egy hete kezdtünk el játszani együtt, hanem régebb óta.”

A zentai selejtező legjobbjának az Ayaya Boys elnevezésű csapat bizonyult.

Hallai Seiler István, játékos: „Gyakorlatilag ez egy baráti körből alakult csapat. Igazából hárman vagyunk ilyen alapítótagnak nevezhetőek, és még hívtunk két embert. Annyira nem készültünk erre a tornára, mint kellett volna, de így is sikerült elhozni az első helyet, így meg vagyunk vele elégedve.”

A bajnokság megálmodója a zentai Vajdasági Magyar Fiatalok a Fejlettebb Jövőért Civil Szervezet volt.

Tóth Norbert, titkár, VMFF, Zenta: „Kisebb zökkenők voltak természetesen, mint mindig az ilyen rendezvényeken, viszont zömében szerintem nem volt olyan eget rengető probléma, mindent, ahogy a nagykönyv szerint meg van írva, úgy végeztünk, illetve úgy folyt le a verseny, az elődöntők”

Az esemény szervezésében a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma is részt vett.

Kiss Nándor, a VMSZ Ifjúsági Fórumának elnöke: „Ez az első alkalom, hogy így összefogva megszerveztük ezt a rendezvényt, de mindenféleképpen szeretnénk, ha a következő években is megvalósulna. Minél több községből bevonni a játékosokat, és így színvonalasabbá tenni az egész rendezvényt.”

A fődíj egy 10 ezer dinár értékű utazás volt. Emellett számos értékes nyereménnyel gazdagodott a négy legjobb csapat. A bajnokságot Zenta község önkormányzata támogatta.

Tisza-menti
Zenta
e-sport
BeeHome

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.