Ugrás a tartalomra

Drupal konferencia Palicson

2018.11.03
14:54
2022.07.27
10:48
Forrás
Pannon RTV
A nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszernek számos felhasználója van, így a környező országok mellett Amerikából, Svédországból és Hollandiából is ellátogattak a palicsi konferenciára.

Érdekes előadások, barátkozás és szakmai ismeretszerzés - ez a lényege az első Drupal Camp Pannoniának. A szervezők a szakmai tartalom mellett kulturális és szórakozási lehetőségeket is biztosítanak a résztvevőknek.

Malatenszki Dávid, résztvevő: „Angolul vagy szerbül, horvátul, kevert nyelven beszélünk. A kapcsolatépítésre viszont szerintem tökéletes, mert gondolom az esti szórakozás, ami volt tegnap is, ott sok új embert lehetett megismerni.”

A Drupal nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszert az utóbbi években széles körben használják és egy erős közösséget épített maga köré - mondta el Koza Andor. A Studio Present társalapítója, a találkozó egyik szervezője elmondta: „Általában két felé szoktak elmenni az előadások. Az egyik téma az valamilyen történet, vagy csak egy életútját mutatja be valaki, aki példaképként tud másoknak szolgálni. Valamint vannak a teljesen szakmai előadások.”

A háromnapos rendezvény célja a rendszer működésének népszerűsítése. Az eseményre tizenegy országból csaknem 130 résztvevő érkezett.

Drupal
Studio Present
koza andor

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 16:22

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű