Ugrás a tartalomra

Egyetlen éjszaka alatt akár 900 kilométert is képes repülni a szalonka

2022.02.23
13:01
Forrás
origo.hu
Akár 900 kilométert is megtehet éjszakánként az erdei szalonka - mutat rá egy kutatás. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói műholdas nyomkövetők segítségével figyelték az erdő királynőjeként ismert madarak vonulását.

A vizsgálat 2020 tavasza óta tart, tizenöt erdei szalonka viselkedését követték figyelemmel.

A vizsgált szalonkák a pihenőhelyek közt egy éjszaka alatt átlagosan 350 kilométert tettek meg, néhányan azonban ugyanennyi idő alatt akár 900 kilométert is repültek.

A mintegy két év alatt gyűjtött adatok részben kiegészítik, részben felülírják korábbi ismereteinket a faj tavaszi és őszi vonulásáról. A kutatók hangsúlyozzák, a vizsgált erdei szalonkák viselkedése alapján nagyon korai lenne a teljes állományra vonatkozó általános következtetéseket levonni. Az Országos Erdei Szalonka Monitoring-programhoz kapcsolódó kutatás eredményei azonban feltétlenül a folytatásra biztatnak. Az eredmények szerint az egyedek tavaszi vonulása meglepően változatos, pihenőkkel együtt egy hónap alatt mintegy 5000 kilométerre jutottak el egyes példányok.

szalonka
vándormadár
tudomány
repülés

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.