Ugrás a tartalomra

Egyetlen gyermek sem biodíszlet!

2019.03.14
08:41
2020.02.24
19:12
Forrás
Prosperitati Alapítvány
A Prosperitati Alapítvány közleményben reagált az Index cikkére.

A tények alapvető megismerésére való törekvés szándéka nélkül ragadtak ki egy mozzanatot az Index cikkében, és ezzel próbálták negatív fényben feltüntetni a fejlesztést - nyilatkozta a Közügyek műsorának Juhász Bálint. A Prosperitati Alapítvány ügyvezetője az Index „Sertéstelep-átadóra vitték a gyerekeket biodíszletnek” című cikkére reagálva elmondta, három fivér a Holló Company tulajdonosa, és az ő gyermekeikről van szó. A doroszlói vállalkozás közösségi szempontból is fontos, hiszen eddig is sokaknak, most pedig újabb vajdasági családoknak és gazdaságoknak biztosítottak megélhetést. Nem lehet biodíszletnek nevezni egyetlen gyereket sem - emelte ki az Alapítvány ügyvezetője. A Prosperitati közleményében azt írja, elvárják az újságíró, valamint a cikket leközlő Index hírportál bocsánatkérését.

A magyarországi hírportál cikkét ide kattintva olvashatják el.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Az alapítvány munkájának aláásásán túl, közösségi és közhangulat szempontjából fontos ez a kérdés. Anyaországi, vajdasági média ellenzéki szereplők, vagy magukat ellenzékinek gondoló, ilyen küldetést felvállaló szereplők próbálják a lényeget mellőzve kevésbé fontos dolgokra helyezve a hangsúlyt, nem mellesleg kettős beszédet alkalmazva tematizálni a közbeszédet.”

A Pannon RTV beszámolóját az eseményről az alábbi linken olvashatják el.

Prosperitati Alapítvány

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.