Ugrás a tartalomra

Egymillió fajt fenyeget a kihalás

2019.05.07
14:22
2024.03.19
08:46
Forrás
hirado.hu
Egymillió faj halhat ki az erőltetett gazdasági növekedés és a klímaváltozás hatásai miatt, figyelmeztettek a tudósok.

A szakemberek által kiadott jelentésben az áll, hogy az ökoszisztémákat az összeomlástól csak a globális gazdasági rendszer totális megváltoztatása óvhatja meg.

A Globális értékelés című jelentés szerint a Föld becsült nyolcmillió növény-, rovar- és állatfajából mintegy egymilliót veszélyeztet a kihalás, nagyon sokat már évtizedeken belül. Ezért elsősorban a nagyüzemi földművelés és halászat okolható. Ez az elképesztő mértékű kihalás akár több tízszerese-százszorosa is lehet az elmúlt tízmillió év átlagának.

A veszélyeztetett listán szerepel a kétéltű fajok több mint 40 százaléka, a zátonyképző korallok majdnem 33 százaléka és a tengeri emlősök több mint egyharmada. A rovaroknak körülbelül a 10 százalékát fenyegeti a kihalás.

kihalás
klímaváltozás

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.