Ugrás a tartalomra

Egyre több cserkészcsapat alakul Vajdaságban

2020.02.22
15:34
2020.02.22
17:22
Forrás
Pannon RTV
Több szintű vezetőképzést és felnőttképzést is szervezett tavaly a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség, ennek köszönhetően több helyen vannak alakulóban cserkészcsapatok – hangzott el a közgyűlésen.

A cserkészek muzslyai találkozója Králik László emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött. Piarista tanár volt, „Az első magyar cserkész”. 1910-ben indította el a cserkészmozgalmat Magyarországon. A közgyűlés a muzslyai Emmausz Kollégiumban közös imával és énekkel kezdődött. Tizenkét már meglévő cserkészcsapat vezetői jöttek el. Farkas Zsuzsanna, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség alelnöke: „Mintegy 10-15 településről érkeznek részvevők, és közel 35 fővel fogjuk a mai napon átbeszélni a közgyűlést.
 

A cserkészmozgalom legerősebb központjai az észak-bácskai települések, valamint Temerin és Muzslya. Csantavéren 30 cserkész tevékenykedik – mondta el Pásztor Orsolya, a 16. számú Szilágyi Erzsébet cserkészcsapat parancsnoka: Csantavér egy szerencsés helyzetben lévő falu. Mert, hogy ott még viszonylag nagyszámú a magyarság. És, hogy az iskolába is járnak nagy számban gyerekek.

Magyarkanizsán viszont most van folyamatban a cserkészet újraindítása – tudtuk meg Leopold Imrétől, a magyarkanizsai megbízott csapatparancsnoktól: Olvastam a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség felhívását, hogy indítanak egy felnőttképzést. Azon részt vettem 2018-ban, és utána úgy döntöttem, hogy Magyarkanizsára is elhozzuk ezt az ifjúsági mozgalmat, ami szerintem nagyon fontos a gyerekeknek a jellemnevelésében, illetve a szabad időnek a hasznos eltöltésében.

Számos táborba, rendezvényre terveznek idén eljutni, mint például a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszusra. Közben Muzslyán hamarosan elkészül a szövetség raktára, ahol majd el tudják helyezni a tábori felszereléseiket. Gabona Ferenc, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke: A másik fontos esemény a segédőrsvezető-képző tábor. Az idén sokan jelentkeztek, ami biztató, remény, számunkra mindenféleképpen. Mert a jövő nemzedék az, aki majd folytatni fogja ezt a munkát, és nekik szeretnénk átadni azt a tudást, azt a módszertant.

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetségnek most 428 tagja van – közölte Magyar Dániel, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség mozgalmi vezetője: „Az egyik legnagyobb magyar civil ifjúsági szervezet vagyunk Vajdaságban. Szeretnénk ezt a létszámot bővíteni. De nem minden áron. Fontosnak tartjuk, az elkövetkező két évben, hogy minőségi cserkészetet folytassunk, ahol megerősítjük a cserkészcsapatainkat.

Kishegyesen, Tótfaluban, Bácsfeketehegyen, Tordán, Magyarkanizsán vannak alakulóban cserkészcsapatok.

Vajdasági Magyar Cserkészszövetség
cserkészet
Muzslya
közgyűlés

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.