Ugrás a tartalomra

Elbúcsúztak az első elolvadt izlandi gleccsertől

2019.08.19
00:26
2024.03.19
08:47
Forrás
index.hu, Euronews
Emléktáblát avattak Izlandon az első, bizonyítottan a klímaváltozás miatt eltűnt gleccser, az Okjökull emlékére. Mára már csak egy jégfoltocska egy vulkán tetején.

Fotó: Tanjug/NASA via AP

Hétszáz évesen olvadt el az első izlandi gleccser. Az eseményen megjelent Katrin Jakobsdottir izlandi miniszterelnök, valamint Gudmundur Gudbrandsson környezetvédelmi miniszter is.

Az Okjökull területe 1890-ben még 16 négyzetkilométerre terjedt ki, az emelkedő átlaghőmérséklet miatt azonban folyamatosan olvadt, 2012-ben pedig már csak 0.7 négyzetkilométeren találtak jégtakarót. 2014-ben a területet hivatalosan is megfosztották a gleccser-státusztól, csaknem 700 év után ugyanis a jégréteg annyira elvékonyodott, hogy leállt a gleccserekre jellemző mozgása.

Azóta már csak Ok-nak nevezik, a jökull (gleccser) szó nem is szerepel a nevében az emléktáblán, amelyen ezt az üzenetet hagyták a jövőnek: Ez az emléktábla igazolása annak, hogy tudjuk, mi történik, és azt is, mit kéne tenni ennek megállítására. Csak ti fogjátok tudni, meg is tettük-e ezeket.

Izlandról évente mintegy 11 milliárd tonna jég tűnik el a globális felmelegedés miatt, a tudósok attól tartanak, hogy 2200-ra a sziget több mint 400 gleccsere közül egy sem marad.

Fotó: Tanjug/AP Photo/Felipe Dana

Izland
gleccser

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű