Ugrás a tartalomra

Elhunyt Larry Roberts, az internet egyik alapító atyja

2019.01.01
13:42
2024.03.19
08:44
Forrás
MTI
Nyolcvanegy éves korában meghalt Larry Roberts amerikai tudós, aki az 1960-as években vezette az amerikai Fejlett Kutatási Projektek Ügynökségét, amely az ősinternet, az Arpanet megalkotója.

Roberts december 26-án halt meg szívrohamban - közölte családja. Ő volt az, aki számtalan mérnököt toborzott arra a feladatra, hogy megépítse a rendszer hardverjét és a működtető programot. Az Arpanet technológiája alapozta meg napjaink világhálójának működését.

Larry (Lawrence) Robertset tartják Bob Kahnnal, Vint Cerffel és Len Kleinrockkal az internet alapító atyjainak - olvasható a BBV hírportálján. Roberts szülei vegyészek voltak, de ő az elektronikát választotta, annak modern, előrenéző volta miatt. "Valami újat akartam, nem öreg tudományt, mint a vegyészet" - mondta egyszer egy interjúban.

Robertsnek tulajdonítják az Arpanet szerkezetének és az útvonalválasztóknak a megtervezését. Az Arpanet az egyetemek és a fontosabb intézmények központi számítógépei között teremtette meg a kapcsolatot. Az 1969 szeptemberében megszületett rendszert még telefonvonalak kötötték össze. A rendszert eredetileg csak az állományok átvitelére fejlesztették ki. A felhasználók azonban hamarosan többet, elektronikus levelezést akartak.

1983-ban alakult ki egyfajta internet, amelynek gerincét az Arpanet adta.

Larry Roberts
internet
meghalt

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.