Ugrás a tartalomra

Elhunyt Michael Collins, az Apollo-11 űrhajósa

2021.04.28
22:54
2021.04.28
22:59
Forrás
hirado.hu, index.hu
Kilencven éves korában rákos betegségben elhunyt a Holdra szálló egység, a legendás Apollo 11 asztronautája, Michael Collins.

Ő volt, aki Hold körüli pályán maradt, miközben társai, Neil Armstrong és Buzz Aldrin a Holdon jártak. A küldetés egyetlen élő tagja immár a 91 éves Buzz Aldrin. Nevét őrzi egy kráter a Hold felszínén, és cseh csillagászok javaslatára egy 1983-ban felfedezett 3 kilométer átmérőjű kisbolygó, a 6471 Collins.

Michael Collins katonai családból származott, apja, bátyja, nagybátyja és unokatestvére is katona volt. Külföldön, Rómában született, mivel édesapja Olaszországban állomásozott és éppen ő volt 1928-1932 között az USA katonai attaséja Mussolini Olaszországában. Ezt követően édesapját számos helyre helyezték át szolgálata közben, családja pedig követte.
 

A West Point katonai akadémiára jelentkezett. Az akadémia elvégzése után 1952-től repülőtiszt lett. Az Edwards légitámaszpontra került és berepülő pilóta vált belőle, kora csúcstechnikáját jelentő gépeket repülve.
Már menyasszonya volt és a házasságot tervezték, amikor – az 1956-os magyar felkelés idején – Collinst Nyugat-Németországba helyezték. Csak ez után, 1957-ben kötött házasságot JoPatricia Mary Finnegannel, aki mélyen hívő római katolikus családból származott. Legidősebb gyermekük, az 1959-ben született Kate Collins színésznő lett. Felesége még két gyermekkel örvendeztette meg Collinst: második lányuk, Ann 1961-ben, fiuk, Michael 1963-ban született.

 

Collinst erősen ösztönözte inspirációja arra, hogy a NASA űrhajósa legyen, amikor John Glenn Mercury Atlas 6-os repülésére került sor 1962. február 20-án.  Collins fantáziáját megragadta, hogy akár ő is 90 perc alatt körbejárhatja a Földet, ám a NASA második űrhajós válogatására beadott jelentkezését elutasították.
Nem adta fel: újra próbálkozva 1963. október 17-én, a harmadik űrhajóskiválasztási fordulóban válogatták be az űrhajós testületbe, hogy majd később űrhajóskiképzést kapjon. Az alapkiképzés végén a Gemini-programba osztották be. Elsőként a Gemini–7 tartalék pilótájaként kapott repülési kiképzést, majd megkapta első tényleges űrrepülési feladatát, John Young parancsnok oldalán a Gemini–10 űrhajón pilóta lett. Ennek során végrehajtott két űrsétát is.

 

Miután az Apollo–8 sikeresen hazatért, a nyilvánosság számára akkor jelentették be Slayton az Apollo–11 hivatalos, kijelölt legénységét, a Neil Armstrong-Buzz Aldrin-Michael Collins triót. Az Apollo–11 Collins számára teljesen mást jelentett, mint két társa számára. Mint parancsnoki egység pilóta (CMP), az ő feladatai merőben eltértek két társától, ezért mind a majdani éles feladatait, mind a kiképzést néha a két társától függetlenül, külön végezte.
 

Az Apollo–11 1969. július 16-án 9:32:00-kor (13:32:00 UTC) szállt fel Cape Canaveral 39A indítóállásából, hogy meghódítsa a Holdat. A felszállás maradandó élmény volt a három űrhajós számára, sokkal intenzívebb, mint amit a Gemininél éltek át. A legalapvetőbb emlék a zaj volt, amely főként a felszállás kezdeti szakaszában érte őket, mivel ilyenkor egy darabig nemcsak a hajtóművek hangját hallották közvetlenül, hanem a talajról visszaverődő hanghullámokat is, és a zaj egészen addig velük volt, amíg a rakéta el nem érte a hangsebességet, amikor a zaj egyszerűen „lemaradt” tőlük. Az Apollo–11 a tervek szerint Föld körüli pályára állt, ahol rendszerellenőrzések következtek, majd az irányítás megadta az engedélyt a Hold irányú gyújtáshoz.
 

Ekkor és a gyújtást követően a Geminihez képest tágas kabinban szabadon lebeghettek, és a parancsnok örömmel nyugtázta, hogy sem őt, sem társait nem érintette az űrbeli mozgásbetegség egyetlen tünete sem, amely pedig más űrhajósokat meglehetősen érzékenyen érintett. Emellett először voltak részesei annak az élménynek, hogy bolygóként tekinthettek „le a Földre”.
 

Az űrhajó több pályaközi korrekciót végrehajtva három nap múltán ért a Holdhoz, ahol Armstrong és Aldrin a 10. keringés során másztak át a holdkompba, amely addig „stand by” üzemmódban repült velük. Az érdemi leszállás a 13. keringésben kezdődött: a holdkompot leválasztották az anyaűrhajóról, majd Collins kívülről szemrevételezte, hogy nem látszik-e rajta valamilyen rendellenesség.
 

A holdkomp távozása után Collins kicsit több mint egy teljes napon át egyedül repült a Columbiával. 
A parancsnoki egység keringése közben Collins egyetlen kijelölt feladata az volt, hogy megpróbálja megtalálni a felszínen az Eagle-t. Ehhez az irányítástól kapott támpontot, ahonnan azt mondták neki rádión, hogy a holdkomp vélhetően hat kilométerrel vétette el az eredetileg tervezett leszállási pontot, ott kell keresse, társai pedig az ablakon kinézve próbálták leírni az őket körülvevő táj fontosabb tájékozódási pontjait.

Apollo
meghalt
elhunyt

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.