Ugrás a tartalomra

Elmentem én a vásárba....

2020.03.01
13:24
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
A vásár volt a témája az idei Gazdag Ág hagyományápoló népművészeti vetélkedőnek. Az eseményt 32. alkalommal tartották meg szombaton az oromhegyesi faluházban. A versenyen 11 csapat vett részt.

Igazi vásári hangulat uralkodott az oromhegyesi Faluházban, ugyanis a versenyzőknek különbözőképpen kellet feldolgozniuk az egykori vásárokkal kapcsolatos témákat.

A ludasiaknak a szabadkai baromfi és galambvásárt kellett bemutatni. Vásárhelyi Teréz, elnök, Ludas Matyi Művelődési Egyesület, Ludas: „Elsősorban Palicsról ment a villamos és vagy gyalog, vagy biciklire felkötötték oldalra a kosarat, ugye beletették a kakast, a tyúkot. Általában egy párat, vagy egy bakpulykát vittek el és ezért már érdemes volt elmenni Szabadkára a vásárba, mert ugye a gyereknek kellett új kabát, vagy kinőtte a cipőjét, vagy elrongyolódott.” 

Minden egyesület kiállítással készült, valamint beszámolóval, népdalokkal és anekdotákkal, amelyeket egyenként, öt kategóriában szakmai zsűri értékelt. Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató elmondta, nagyon fontosnak tartja a rendezvényt, hiszen minden egyesület a saját településéhez köthető értékeket kutat fel és mutat be: „Nagyon fontosnak tartom, pont ezek a régi tárgyak kapcsán is, hogy tényleg a régi tárgyakat próbálják összegyűjteni. Vannak, például Völgyesen van egy olyan gyűjtemény, amit még megboldogult Pósa Magda néni kezdett el gyűjteni és ők ápolják, tovább gyűjtik Völgyesen azokat a régiségeket, amelyek a faluhoz kötődnek.” 

Koncz Lázár, az esemény szervezője kiemelte, minden évben próbálnak kreatív témákat kitalálni a résztvevő csapatoknak, és mivel nagy hagyománya volt egykor a vásároknak, így idén e köré építették fel a rendezvényt: „A vásár az egy meghatározó tényező volt akkor a falusi és a városi emberek részére is. A városokból általában a kisiparosok többé-kevésbé, a faluból meg a terményekkel, és akkor a városi vásárokban ott mindenki megjelenhetett a saját portékájával, vagy eladni valamit, vagy venni.”

Az idei Gazdag Ág nyertesei a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület és a magyarkanizsai Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület Cifraszűr népdalkórusa lettek. Felváltva egy évig birtokolják a szalagokkal díszített vándorstafétát.

vásár
Gazdag Ág
hagyomány
Vásárhelyi Teréz
Oromhegyes

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.