Ugrás a tartalomra

Első alkalommal került határon túlra a Nemzeti Vágta fődíja, méghozzá Vajdaságba

2018.09.17
13:40
2018.09.17
16:15
Forrás
Pannon RTV
Temerin lovasa, Nagy Arnold nyerte az idei Nemzeti Vágtát Budapesten.

Ahogyan arról már beszámoltunk, a vajdasági versenyző Fantázia nevű lovával aratott bravúros győzelmet a Hősök terén. Ez az első alkalom, hogy határon túlra került a Nemzeti Vágta fődíja, méghozzá Vajdaságba.

Drámaira sikerült a tegnapi döntő, hiszen az élbolyból a Zircet képviselő Molnár Gyöngyi leesett lováról, így a kétszeres bajnok kiesett. A Temerint képviselő lovas ekkor kezdett felzárkózni és a futam hajrájában mindenkit megelőzött.

Bravúros győzelmet aratott a vajdasági versenyző. Nagy Arnold a verseny után stábunknak elmondta, idén sokkal felkészültebb és erősebb lovak voltak.

Nagy Arnold, a Nemzeti Vágta győztese, Temerin: „Én nagyon örülök, és nagyon jó érzés, mert ilyet nem minden nap lehet átélni, nem is mindenki tudja, milyen ez. Aki lovagol, annak ajánlom, hogy vegyen részt a Nemzeti Vágtán, mert bármi megtörténhet.”

A 2018 leggyorsabb lovasa címet elnyert versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Fantázia hátára győzelmi takarót terítettek. A huszárszablya idén került először a határon túlra, méghozzá Vajdaságba.

A vajdaságiak szurkolótábora talán idén volt a legnépesebb Budapesten - mesélte Kókai Mónika, a Pannon RTV riportere, aki a helyszínről tudósította az eseményeket.

Kókai Mónika, riporter, Pannon RTV: „Tavaly is ott voltunk a jubileumi Nemzeti Vágtán. Az is fantasztikus érzés volt, amikor Nagy Arnold bejutott a döntőbe, és harmadiknak futott be. Ez az érzés, ami idén volt, sokkal, de sokkal jobb volt. A kollégákkal ott ugráltunk a lelátón, és szurkoltunk neki nagyon. Sajnos egy balesetet követően lett ő idén első, de akkor is megnyerte a Nemzeti Vágtát, és fantasztikus érzés volt hallani, hogy hajrá Vajdaság, hajrá Temerin, és hogy egy vajdasági tizenegy év után megnyerte, első határon túliként a Nemzeti Vágtát.”

Kimondhatatlan az örömünk, hogy először nyert vajdasági a budapesti Nemzeti Vágtán - nyilatkozta Bunford Tivadar a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója, a Vajdasági Vágta szervezője. A Vajdasági Vágta megszervezésének ez volt a célja, hogy hagyományt teremtsenek és népszerűsítsék a lovassportot - tette hozzá Bunford Tivadar.

Bunford Tivadar, igazgató, Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány: „Így, hogy Nagy Arnold megnyerte a vágtát, azt hiszem, hogy ezzel igazi sztárrá lépett elő itt a vajdasági lovassportban. Sok gyereknek, aki vacillál, hogy elkezdje-e a lovaglást vagy ne, hogy talán példaképpé válik, és most majd egy picit mindenki Nagy Arnold szeretne lenni.”

A többi vajdasági lovas is nagyszerű eredménnyel végzett az idei, 11. Nemzeti Vágtán. Ördög Alen Oromhegyes, Gulyás Szabolcs pedig Óbecse színeiben lovagolva jutott be a középdöntőbe. A Zobnaticát képviselő Cékus Noémi pedig saját előfutamában a harmadik helyen ért be. Davidović Dejan a nemzetközi futamban második helyezést ért el, Víg Barbara kishuszárként harmadik lett az előfutamban.

Nemzeti Vágta
Nagy Arnold
Kókai Mónika
Bunford Tivadar

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.