Ugrás a tartalomra

Európa legnagyobb hagyományőrző fesztiválját tartották Visegrádon

2022.07.11
20:13
Forrás
Pannon RTV
Most hétvégén került megrendezésre a 37. évébe ért Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok, mely az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak állít emléket és kérdés nélkül Európa legnagyobb hagyományőrző fesztiválja.

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak. Közép-Európai három meghatározó uralkodója, János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király, valamint a német lovagrend találkozóján született megállapodások a mai napig éreztetik hatásukat. 

1985-ben Cseke László által született meg a hagyományőrző fesztivál. Érkeztek vendégek Olaszországból, Lengyelországból, de még Angliából is. Cseke László, a rendezvény alapítója szerint a sok év alatt többször is nagy volt a kísértés, hogy másik témára váltsanak, de hűek maradtak az eredeti elképzeléshez.

„A rendezvény a közel négy évtized alatt azért óriásit fejlődött, hiszen az első alkalommal 60 szék elég volt a nézők számára, amit a napközi otthonból hoztunk ki és az inkább ilyen színpadi játék volt. Nagyon kevés hadi tornával, egy kis tánccal és ez a következő évben már komoly fejlődésnek indult. Viszonylag korán már a 80’-as évek második felében megjelentek a külföldi csapatok.”

Az eseményen rengeteg program és látnivaló várta az érdeklődőket, de a leglátogatottabb egyértelműen a lovagi torna volt. Több egymást követő bemutatót is láthattak a nézők a fedett lelátós arénában. Különböző hagyományőrző csapatok és egyesületek mutatkozhatnak be. A torna egyik sztárvendége Kassai Lajos, világhírű lovasíjász volt, aki már 30 éve, most már tanítványokkal érkezik a visegrádi palotanapokra.

„A feleségével és a gyerekeivel csinálják ezt a programot, és azok az apródok, akiket nem látnak a nézők, mert éppen a kamera mögött vannak. Ezek szinte mindegyike valamelyik visegrádi hagyományőrzőnek a fia, gyereke. Tehát itt apáról fiúra hagyományozódnak át ezek a hadi tudományok és maga a tartás, hogy ugyanazon a helyen, ugyanazon a helyszínen, ahol Mátyás király lándzsát tört, ugyanezen a helyszínen tudunk bemutatózni.”

Az esemény Visegrád városának szerves részét képezi, amely minden korosztály számára nagyszerű élményt nyújt. A változatos programok mellett vásár, korhű koncertek és ételek várták a látogatókat.

Visegrád
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.