Ugrás a tartalomra

Évadzáró oldtimer találkozó Palicson

2020.10.10
15:37
2020.10.10
18:55
Forrás
Pannon RTV
Csaknem száz motorkerékpárt és autót állítottak ki a Vigadó előtti sétányon.

Magyarország határ menti térségéből is érkeztek régi, több évtizedes járgányokkal. A szabadkai Old Timer Egyesület ezzel a rendezvénnyel ezúttal Vermes Lajos emléke előtt tisztelgett.

Szabadka központjából indultak el Palics felé a felsorakozott régi motorkerékpárok szombaton délelőtt. Később a több évtizedes autók is csatlakoztak hozzájuk, a gyűjtők a palicsi Vigadó előtti sétányon mutatták be büszkeségeiket.

Az oldtimer találkozó legrégebbi járgánya egy 1926-ban gyártott amerikai Studebaker márkájú jármű, amely négyezer köbcentis, és még a festése is eredeti, tehát soha nem volt átfestve, tulajdonosának állítása szerint még csak felújításra sem szorult, és ma is hajtható állapotban van.

A palicsi Dobróka József büszkén mutatott egy igazi német ritkaságot. Egy Borgward vezetéknevű német autógyáros a múlt század ötvenes éveiben fejlesztette ki és a lányáról nevezte el az Isabella nevű autót. Csak kevés készült belőle, az övét 1959-ben gyártották.

Dobróka József, Palics: „Az a helyzet ezzel az autóval, hogy én 1963/64-ben kimentem Németországba, és 1964-ben akartam egy ilyet venni. És akkor 1978-ban hazajöttem, és akkor addig addig, amíg három éve végre megvettem ezt az autót.”

Kenyeres Károly, a szabadkai Old Timer Egyesület tagja az idén az egykori Jugoszláviában gyártott Tomos motorkerékpárok tulajdonosait is meghívta az évadzáró találkozóra.

Kenyeres Károly, tag, Old Timer Egyesület, Szabadka: „Meghívtam ezeket a Tomosos kollégáimat, a fórumokról, meg az ismerőseimet, akik a mai napig is Tomosszal közlekednek, azzal járnak kirándulni, dolgozni, ez egy ilyen életstílus, amit csinálunk. A legtávolabbi Svédországból jött, a kollégám Zoran Firis. Voltam kinn náluk, Svédországban ismert nagyon a Tomos, van Tomos Fun Clubjuk.”

Neis József a régi Jugoszláviában használt rendőrjárműveket gyűjt.

Neis József, tag, Old Timer Egyesület, Szabadka: „Van egy Zastava 600D 1961-ből, van egy Fiat 1300-as 1967-ből, egy Zastava 101-es, az 1978-as és a BMW rendőrmotor 1979-es.”

Tomislav Vidaković, a szabadkai Old Timer Egyesület elnöke elmondta, mintegy száz részvevője volt az évadzáró palicsi találkozónak. Több mint negyven motorkerékpárt és több mint ötven autót állítottak ki.

Tomislav Vidaković, elnök, Old Timer Egyesület, Szabadka: „Azon kívül, hogy hagyományokat ápolunk és népszerűsítjük a turizmust, általában arról gondoskodunk, hogy megóvjuk az utókornak a régi járműveket. Most pedig, mivel ez már a 23-ik találkozó, amit a szabadkai Old Timer Egyesület szervez, külön témaként határoztuk meg, hogy megemlékezünk Vermes Lajosról és a palicsi olimpia megtartásának 140. évfordulójáról.”

A részvevők ez alkalomból a palicsi Abbázia moziban megtekintették Zámborszki Ákos A magyar olympiász című, Vermes Lajosról szóló alkotását.

oldtimer
Vígadó
autó
motor
Vermes Lajos
Abbázia

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.