Ugrás a tartalomra

Évzáró gyerekeknek a VM4K-ban

2021.06.24
20:41
2021.06.25
17:14
Forrás
Pannon RTV
Gazdag programokkal várta a gyerekeket csütörtök délután a VM4K csapata.

Közös záróbulit tartottak azoknak a lurkóknak, akik a korábbiakban rendszeresen ellátogatottak a VM4K valamelyik gyermekprogramjára, foglalkozására mint pl. a Hej tedd rá, most tedd rá!, vagy az Öko-sarok!, a Fedezd fel a tehetséged!, a Ringató, Mesekuckó, a Fejlesztőkuckó, vagy a szerb nyelvi kurzus.

A rendezvény laza beszélgetéssel és táncházzal kezdődött, majd arcfestés és kézműves foglalkozás is volt. A gyerekek boldogan mutatták az arcukra festett mintát majd később azt is elmesélték, hogy nagyon élvezték az itt töltött időt. Varrótanfolyamra és a szerb nyelvű felzárkóztató kurzusra jártak ide.

A Bagaméri évzáró foglalkozás fő attrakciója a fagylalt volt, de a gyerekek valamennyi programban szívesen részt vettek. Lukács Lilla, munkatárs, VM4K: „Az alapterv az volt, hogy az összes gyereket aki év közben heti rendszerességgel a VM4K foglalkozásait látogatja, nekik egy vidám, pörgős tanévbúcsúztató foglalkozást illetve programot szervezzünk. Ez lett a Bagaméri évzárónk, melynek a fő motívuma a fagylalt. De ezen kívül természetesen mindenféle kreatív és érdekes programokkal vártuk gyerekeket. Van itt arcfestés, csillámtetkózás, kézműves foglalkozás, táncház. Illetve egy nagyon érdekes, keresd a foglalkozásvezetőt elnevezésű állomás amely során a gyerekek beszélgethetnek egy jót a foglalkozásvezetőkkel.”

Az biztos, hogy a következő tanévben is lesznek foglakozások a VM4K-ban. Gubena Erika, szakmai referens, VM4K: „Sok tervünk van és ezeket időben meg fogja tudni a közönség is.”

Az évzáró rendezvény nagyszabású fagyizással zárult. Mindenki kedvére válogathatott Bagaméri fagyi kínálatából.

gyermekprogram

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.