Ugrás a tartalomra

Fantast 2019: Több mint 500 fiatal zenész Óbecsén

2019.05.16
10:19
2019.05.16
16:41
Forrás
Pannon RTV
Nemzetközi zenei vetélkedőt tartanak Fantast elnevezéssel hétfő óta az Óbecse melletti Dunđerski-kastélyban. A május 23-áig, jövő csütörtökig tartó rendezvényen idén több mint 500 fellépő vesz részt.

Négy napja zongorajátéktól hangos az Óbecse mellett lévő Dunđerski-kastély díszterme. A 12 éves magyarkanizsai Kávai Réka elégedett volt a szereplésével: „Szerintem nagyon jó volt, volt egy kis hiba benne, de azért nekem nagyon tetszett.”

Réka nem először vesz részt a Fantast zeneversenyen. Zongoratanárnője, Rácz Tímea az idén két diákkal érkezett.

Rácz Tímea, zongoratanár, Magyarkanizsa: „Több éve járunk, amióta itt megrendezésre kerül a Fantast nemzetközi verseny. Maga a környezet, ami nagyon vonz ide bennünket, meg az, hogy mindig ismerős arcokkal találkozhatunk, és látjuk, hogy mennyit fejlődnek a gyerekek.”

A mesebeli kastély és a csodaszép park évről évre több vendéget csábít a Fantast zenei vetélkedőre. A 12 éves Kertész Csongor Szegedről érkezett: „Nagyon jó szerintem, hogy ilyen kastélyban vagyunk, és a zongorának nagyon jó hangja volt szerintem.”

Az óbecsei Petar Konjović Zeneiskola nyolcadik alkalommal szervezte meg a versenyt. Az első évben 200 gyerek jött el, az idén már 500.

Tamara Krajtmar, igazgató, Petar Konjović Zeneiskola, Óbecse: „A rendezvény legnagyobb varázsa az, hogy a fiatalok ápolják a komolyzenét, és hogy megjelennek olyan tehetségek, akik a jövőben nagy zongoraművészek vagy tanárok lesznek.”

Péntektől három napon át a hegedűsök versenyeznek, majd egy-egy nappal a csellósok, a tamburások és a harmonikások következnek. Jövő csütörtökön a gitárosokkal ér véget verseny.

Fantast
Óbecse

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.