Ugrás a tartalomra

Farsangbúcsúztató csárdásbált szerveztek Újvidéken

2018.02.11
12:49
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Mintegy 230-an mulattak tegnap este az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban, ahol Csárdásbált tartottak.

A Kikindai Vidám Fiúk alaposan megtáncoltatta az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban bálozókat. A jelenlévőknek ez ellen szemmel láthatólag nem volt semmi kifogása. Ha Újvidék, akkor Csárdásbál – állítják az évek óta visszatérő vendégek.

Király Éva, bálozó, Újvidék: „Évek óta ide járunk, elsősorban a csárdás, a hangulat és a társaságért miatt, és hogy az ember kimozduljon otthonról, mert ez is jelent valamit. Van bál!”

A csárdás és a tánc mellett a bálozókat meglepetéstartalmakkal lepték meg a szervezők, az est folyamán felléptek a Budapesti Operettszínház színészei is, akik nem először járnak Vajdaságban. Teremi Trixi, színésznő, Budapesti Operettszínház: „Másodszor vagyunk itt Gabival, ő egy pár évvel ezelőtt volt itt, én a tavalyi magyar bálon, és bátran elmondhatom a magam és az ő nevében is, hogy csodálatos rendezvény volt, úgyhogy örömmel fogadtuk újra a meghívást.”

Jenei Gábor, színész, Budapesti Operettszínház: „Ma este operettdalokat, operettslágereket adunk elő, és egy kis magyar nótát hoztunk a közönségnek.”

Megszólaltattuk a ceremónia-főmestert is, akit arról kérdeztünk, miben is rejlik az ő szerepe a Csárdásbálon. Horváth Tibor, ceremóniamester, Újvidék: „Tudja, az A-főmesterek azok, akik kitalálták a rendezvényt, a politikusok, a B-főmesterek, akik ezt mind megszervezték, a C-főmester meg egy-egy ilyen alak, mint én.”

A C-főmester és társai idén is kitettek magukért, volt csárdás, magyar nóta, operettslágerek, étel és ital az újvidéki Petőfiben – így mulattak farsangfarkán az Újvidékről és a környékéről érkezett bálozók.

farsang
csárdásbál
Újvidék

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.