Ugrás a tartalomra

A fecskék a rovarok elleni biológiai védekezés élharcosai

2023.02.08
16:32
Forrás
MTI
A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van - hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A szervezet emlékeztet: az utóbbi húsz évben a fecskék fele eltűnt Magyarországról.
A tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni a "fecskepelenkákat". Az MME a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését az idei fecskevédelmi szezonra.

A rovarok elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van az állatoknak, például a fecskéknek és a denevéreknek. Minden fecske legalább 1 kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Az MME számításai szerint Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat, ami azt jelenti, hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetben. Ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése.

A hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, és ami a legmeglepőbb, a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

Az állománycsökkenés megállítását, megfordítását a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelmével, valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást megszüntető fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával segítheti a lakosság.

fecske
természetvédelem

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.