Ugrás a tartalomra

Fehérjekutatásokért hárman kapják a kémiai Nobel-díjat

2018.10.03
12:29
Forrás
MTI
A fehérjék kutatásában elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, Frances H. Arnold, George P. Smith és Gregory P. Winter kapja az idei kémiai Nobel-díjat.

Ezt a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ma jelentette be Stockholmban. Frances Arnold az enzimek irányított evolúciójáért, George Smith és Gregory Winter a peptidek és antitestek fág-bemutatásáért részesül az elismerésben - fogalmazott indoklásában az illetékes bizottság. Eljárásaik révén manapság kevésbé környezetszennyező a vegyipar, újfajta anyagokat fejlesztenek ki, de eredményeiket a gyógyászatban is hasznosítják. A kitüntetettek összesen 9 millió svéd koronával gazdagodnak. Ennek felét Frances Arnold kapja, a másik felén George Smith és Gregory Winter osztozik.

Nobel-díj
kémia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.