Ugrás a tartalomra

Felgyorsulhat a teherforgalom a magyar határátkelőkön

2019.10.07
15:25
Forrás
MTI, napi.hu
A magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a rendőrség az érdekképviseletek bevonásával vizsgálja a teherforgalom gyorsításának lehetőségeit a határátkelőkön - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a NAV vezetője és az országos rendőrfőkapitány pénteken Röszkén tárgyalt a lehetséges megoldásokról, a várakozási idő csökkentéséhez szükséges feltételekről. A közleményben felidézik, hogy a közúti határátkelőhelyek személyforgalmában már július óta működik az úgynevezett egymegállásos rendszer, az utazóknak csak egyszer kell megállniuk a határon, mivel a rendőrök és a pénzügyőrök egy lépésben, közösen ellenőrzik a gépjárműveket. A közlemény szerint a rendszer a nyári forgalomban jól vizsgázott, a határokon a személyforgalom gyorsabb és egyszerűbb lett.

határ
teherforgalom
Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.