Ugrás a tartalomra

Felsőhegyen rekordot döntött idén a mikuláscsomagok száma

2021.12.06
16:41
2021.12.06
20:17
Forrás
Pannon RTV
Csillogó szemmel várták a Mikulás eljövetelét a gyerekek Felsőhegyen is, aki a helyi Önkéntes Központ szervezésben már 7 éve látogatja meg a falubelieket.

A verselés és a tánc sem maradhatott el a Mikulás fogadásán.

Az idei 140 csomag szétosztásával rekordot döntöttek az eddigi évekhez képest - mondta el Ősz Szabó Norbert, az Önkéntes Központ elnöke.

„Azért tartjuk nagyon fontosnak, hogy évről évre megszervezzük a Mikulásnapot, mivel úgy gondoljuk, hogy ez már egy tradíciója, hagyománya lesz a falunak. Az idei évben abban is változtattunk még, hogy karácsonyi kreatív szobából indul a Mikulás, és hogy minél látványosabban fotóztatjuk, filmeztetjük az egész körmenetet, hogy egyszer majd azok a gyerekek, akik mindezt átélték kiskorukban, tudják mindezt folytatni.”

Felsőhegy
Mikulás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.