Ugrás a tartalomra

A felsőhegyi Kis Gabriella a Nemzet Szépe (videó)

2017.06.19
10:40
A felsőhegyi Kis Gabriellát választották a 2017-es Nemzet Szépének Magyarországon
A felsőhegyi Kis Gabriellát választották a 2017-es Nemzet Szépének Magyarországon. A több száz jelentkező közül 10 versenyző mutathatta meg magát a szombati döntőn, amit a gödöllői királyi kastélyban tartottak. A 21 éves felsőhegyi lány szülei sorra fogadják a rokonok és a falubeliek gratulációját és rendkívül büszkék lányukra. Kis László, Felsőhegy: „Mint minden édesapa, én nem is tudom, ez egy olyan dolog, hogy nincs a világon az az érzés, amivel meg tudnám mondani. Egy boldogság.” Kis Gabriella már többször indult vajdasági és helyi szintű szépségversenyeken. Akkor nem ő vitte el a koronát. Kis Ildikó, Felsőhegy: „Nagyon örülünk, hogy a Gabi megnyerte a szépségversenyt. Azelőtt is próbálkozott már többször, de ez volt a legszebb, a legjobb, első helyezett lett. Nagyon örülünk.”



Kis Gabriella jelenleg ápolónőként dolgozik egy szegedi klinikán. A korona mellett nyertesként 1 millió forint készpénzt, és egy Fiat 500-as gépjárművet is hazavihet. A szépségkirálynő ma délután a Pannon Rádió Pannon Presszó című műsorának nyilatkozott. Azt mondta: szépségkirálynőként azt az üzenetet szeretné terjeszteni, hogy nekünk magyaroknak nemzetként össze kell tartanunk. „Soha nem adatott meg, hogy egy ilyen nyereményt megnyerhessek. De ezek a nyeremények csakis egy tárgyat képeznek, és nekem a legfontosabb az, hogy összetartsunk, nekem ez volt a legnagyobb nyeremény, hogy megtanuljuk, hogy egy nemzetként össze kell fognunk.” A felsőhegyi lány 2018-ban mutatkozhat be a Miss Nation’s ­Beauty világversenyen. Az elkövetkezendő időszakban a magyar nemzetet képviselő királynőnek feladata lesz, hogy hírül vigye Magyarország turisztikai- és természeti értékeinek, gasztronómiájának, hagyományainak, történelmének és nemzeti specialitásainak ismeretét is. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor tér haza szülőfalujába, immár a koronával együtt.

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.