Ugrás a tartalomra

Fenyővásár Szabadkán

2021.12.14
15:36
2021.12.14
16:03
Forrás
Pannon RTV
Elkezdődött a fenyővásár Szabadkán. Kicsi legyen, vagy nagy, földlabdás vagy vágott? - ezek a kérdések mostanság sok családot foglalkoztatnak. Vajon hogyan alakulnak az árak? Az eladók szerint nem változtak, a vásárlók szerint pedig drágábbak lettek.

Az általunk megkérdezett egyik nyugdíjas házaspár már kiszemelte az idei karácsonyfát. A hagyományhoz hűen töves fenyőt választottak, amely majd a többi hat mellett hűvöst fog biztosítani nyaranta a palicsi kertjükben:

„- Másrészt a zöldre környezetvédelmi szempontból van szükség. Palics zöldövezetéről ismert. Ha nem fogunk továbbra is ültetni, akkor semmit nem értünk el.
- És arra, hogy egész évben emlékezzünk rá, hogy milyen karácsonyunk volt, és hogy együtt vagyunk. És persze majd újra vásárolunk fát, hiszen most már ez egy karácsonyi hagyomány.”

Igazi fenyőerdővé vált a szabadkai Tejpiac egy része. Fenyőágak, örökzöldből készült karácsonyi csokrok, vágott és földlabdás fenyők nagy választéka várja a vásárlókat. A vágott fákra igény szerint talpat szögelnek, sőt a könnyebb szállítás érdekében még be is csomagolják őket az árusok: „Mint minden évben, most is december 10-én kezdünk árulni. Szerintem ez még egy korai időpont, szóval még nem nagy a kereslet. Ami a fajtát és az árat illeti, van 4 standard típusunk. Van a hagyományos fenyő, ezüstfenyő, szerb lucfenyő és a mi közönséges lucfenyőink.”

Az eladók szerint a tavalyi évhez képest nem változtak az árak, inkább a többi piaci termék drágulása okozza azt, hogy kevesebben vásárolnak idén élő fenyőt.

Supica Betti, szabadkai fenyőárus: „Egy fenyőfát több évig kell gondozni, mert ha kicsik is, akkor is az azt jelenti, hogy 3,4,5 évesek. Azokat ültetni kell, kapálni, locsolni stb. És egy három éves növényt ha azt mondjuk, hogy 1000 dinár, az emberek azt mondják, hogy sok. Nem sok. A legnagyobb fenyőfánk, ami itt van 4000 dinár.”

Nagyságtól és alaktól függően a fák ára ezer és hatezer dinár között alakul. A vásárlók némi alkudozás után többségében haza is tudják vinni a kiszemelt fát. Jövő hétre várják az eladók a nagyobb vásárlási rohamot. Aki biztosra akar menni, minél hamarabb látogasson el a szabadkai Tejpiacra.

fenyő
karácsony
fenyőfa
Szabadka

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.