Ugrás a tartalomra

Finomabbnál finomabb szalonnák versengtek Ferenchalmon

2019.02.17
15:26
2019.02.17
19:01
Forrás
Pannon RTV
A Pancsova községi Ferenchalmot február 14-e és 17-e között több mint 70 ezer ember látogatta meg a 32. Szalonna Fesztivál alkalmával.

A szervezők véleménye szerint ez a rendezvény az Exit és a Gucsai Trombitafesztivál után a harmadik legnagyobb méretű rendezvény Szerbiában.

Ferenchalom lakossága egész évben a Szalonna Fesztiválra készül, hiszen februárban 4 napon át nagyon sok vendég érkezik a faluba, elárusítók és látogatók egyaránt. Szervezetten érkeznek az ínyenc falatok kedvelői egész Szerbia területéről és külföldről is.

Tile Milošević, látogató, Čačak: „Hallottam erről, és eljöttem, mert meg akartam győződni, hogy ez úgy van-e, ahogy mesélik. Valóban nagyon szép, és nagyon örülök, hogy eljöttem. Először vagyok itt, és el vagyok ragadtatva.”

Sokan már az első évtől jelen vannak a Szalonna Fesztiválon.

Erős Klára, elárusító, Pancsova: „Úgy gondolom, hogy a múlt évhez hasonlóan most sokkal többen vannak, de mondják, hogy az előbbi években, ezelőtt tíz évvel, mondjuk, még nagyobb volt az eladás.”

Idén 120 házilag és mészárszékben készült szalonnaminta közül kellett kiválasztani a legjobbat. Az első díjat egy užicei húsbolt nyerte el, amely tartós termékek előállításával foglalkozik, és az utóbbi tíz évben rendszeresen jelen van a fesztiválon.

Mileta Todorić, húsbolttulajdonos, Užice: „Nagyon szépen fogadtak minket, úgy volt, ahogy mondták, elégedettek vagyunk. Habár az értékesítés évről évre romlik, nem lehetünk elégedetlenek. Jó minőségű árunk volt és jól jártunk. Azt várjuk, hogy holnap is lesz még valami.”

A rendezvényt 32 évvel ezelőtt, 1988. január 16-án tartották meg először, azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a házi készítésű szalonnát.

Dragan Vujačić, szervezőbizottsági tag, Szalonna Fesztivál, Pancsova: „Az idei Szalonna Fesztivál 350 résztvevőt gyűjtött össze több országból. Eladóink vannak Macedóniából, Franciaországból és Montenegróból. A 350 résztvevő közül, akik értékesítik saját árujukat, 40 húsbolt, 310 pedig egyén.”

A rengeteg iparilag és házilag feldolgozott húsfélék mellett az eladók asztalain túrók, sajtok, sütemények, kalácsok, cukorkák, csokoládék, borok és más italok is sorjáztak, de rengeteg kézműves is kínálta portékáját az érdeklődőknek. Kísérőrendezvényeket is szerveztek, mint amilyen a bablevesfőző verseny, vagy a Szalonna Fesztivál szépségválasztása.

Ferenchalom
Szalonna Fesztivál

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.