Ugrás a tartalomra

GasztroFeszt Óbecsén

2019.10.09
09:44
2019.10.09
19:03
Forrás
Pannon RTV
Vasárnap GasztroFeszt néven harmadik alkalommal szervez gasztronómiai bemutatót Óbecsén a Than Fivérek Értelmiségi Kör.

A rendezvényen hagyományos ételek elkészítésében versenyeznek a szakácstanulók, ételeiket 250 dináros áron meg is lehet vásárolni. Különböző vajdasági gasztrofesztiválok és éttermek is tartanak kóstolót. Lesz emellett helyi termékek vására. A cukrásztermékeket, kézműves söröket, borokat, sajtokat, gyümölcs- és zöldségtermékeket, valamint különféle húskészítményeket szintén megízlelhetik az érdeklődők. A legkisebbeknek egész napos foglalkozásokat szerveznek, 15 és 17 óra között pedig tambura- és cigányzenekarok muzsikálnak majd. A szervezők ezúttal egy jótékonysági akciót is tartanak - a Lurkóházak javára gyűjtenek tisztálkodási cikkeket és élelmiszereket. Az óbecsei GasztroFesztet az Erdőtelepítők Parkjában rendezik meg.

Jovanović Dániel, szervező, GasztroFeszt, Óbecse: „Minden étterem és fesztivál, amelyik részt vesz a GasztroFeszten, a helyszínen készíti majd el a magukra jellemző ételeket, és az ellátogató vendégek meg is tudják majd kóstolni vagy vásárolni egy porció ételként, és a vasárnapi ebéd program keretében el is tudják fogyasztani a fesztiválon. Lesz helyi termékek vására, ahol a fő hangsúly az óbecsei termelőkön van.”

Óbecse
Gasztrofeszt
Than Fivérek Értelmiség Kör

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.