Ugrás a tartalomra

Gulyás Szabolcs, Szabadka lovasa nyerte a VII. Vajdasági Vágtát

2019.05.18
20:55
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Kopra nevű lovával már a rajtot követően elszakadtak a többiektől, az előny pedig egészen a célvonalig tartott.

A második helyen Adorján képviselője, Szőke Tamás végzett, a dobogó legalsó fokára pedig a Bácsfeketehegy színeiben induló Cékus Noémi állhatott fel. Ők mindhárman ott lesznek majd az októberi Nemzeti Vágtán Budapesten.

Magabiztosan nyerte meg a VII. Vajdasági Vágtát Szabadka képviselője Kopra nevű lovával. Gulyás Szabolcs már tavaly is részt vett a budapesti Nemzeti Vágtán: „Tavaly már elég jó helyezést értünk el, a középdöntőben második helyezettek lettünk, nagyon remélem, hogy idén még jobbak leszünk és hogy a döntőben is ott lehetünk vele, mert a ló tényleg nagyon jó.”

A kishuszár vágtát Temerin képviselője, Hoffmann Evelin nyerte Manó nevű lovával. Így ő is nyeregbe szállhat majd Budapesten. Evelin először vett rész a vágtán: „Nagyon jó volt, izgalmas meg szoros is volt a verseny, de sikerült.”

Idén is több ezren látogattak ki Zobnaticára. Gazdag programmal várták az érdeklődőket. Második alkalommal főzőversenyt is szerveztek. Bakonyi betyárleves készítésében a Zentai Csata csapata bizonyult a legjobbnak, így a vándorserleg Tisza-parti városba került. Lőrinc Csongor, tag, Zentai Csata csapata, Zenta: „Ez a csapat, így ahogy van, mindent megtett annak érdekében, hogy ez így süljön el, ahogy sikerült. Nem lehet azt mondani, hogy ez főzte vagy az főzte, ugyanis mindannyian egyfolytában dolgoztunk rajta és a csapat érdeme ez.”

Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány elnöke sikeresnek értékelte a vágtát. Azt mondta, nagyon boldog, hogy Zobnaticára több ezer vajdasági ember látogatott ki: „Nagyon kemény és színvonalas versenyeknek voltak a szemtanúi és nagyon boldog vagyok szabadkaiként, hogy Szabadka lova nyerte a VII. Vajdasági Vágtát és meg fog mérettetni Budapesten a Hősök terén októberben.”

Pásztor István, a VMSZ elnöke, a Vajdasági Vágta fővédnöke a rendezvény közösségteremtő szerepét emelte ki: „Ez a mai nap első pillantásra a lovasokról, a hajtókról, a lovakról és a zsokékról szól, de igazából számomra a közösség erejéről szól, de igazából az én számomra a közösség erejéről szól, a felhőtlen örömről, hogy összejövünk, hogy együtt töltjük a délutánt és hogy ilyen gyönyörű tartalmat sikerült megszerveznünk és megvalósítanunk. Külön szeretnék köszönetet mondani a vágta általános szervezőinek, mert megtiszteltek bennünket azzal, hogy az előselejtező sorozat, amelyből 16 fog lenni a döntő résztvevőinek a kiválasztása érdekében, tehát az első előfutam itt nálunk van a Vajdaságban.”

Vasárnap este a 20 órai híradó után egy többórás összefoglalót láthatnak a Vajdasági Vágtáról a Pannon Televízió műsorán.

 A díjátadót követően Dóró Alen készített interjút a Vajdasági Vágta szabadkai győztesével és Bunford Tivadarral, a Vajdasági Vágta egyik szervezőjével.

Vajdasági Vágta
Gulyás Szabolcs
Kopra
Hoffmann Evelin
kishuszár
főzőverseny
Pásztor István
Bunford Tivadar

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű