Ugrás a tartalomra

Gyerekművészeti fesztivál Óbecsén

2019.12.02
12:20
2019.12.02
16:05
Forrás
Pannon RTV
BEDEF néven szerveztek először gyermekművészeti fesztivált az óbecsei Városi Színházban. Az énekversenyen az általános iskolás jelentkezők két korcsoportban álltak színpadra.

Stefaniga Viola Grand Prix díjas lett az óbecsei gyerekfesztiválon. A lány korábban a Katicabogár kórusban énekelt, és a kórusvezető biztatására most szólistaként adta elő az egyik dalukat. Viola minden próbált a versenyre.

A gyerekek két korcsoportban versenyeztek. A 11 éves Luka Tašin a 11 és 14 év közöttiek mezőnyében versenyzett: „Szólóban énekeltem, miközben a kórus kísért. Azt gondolom, hogy az én számításom szerint talán kapok majd valamilyen díjat, mert mindenki azt mondja, hogy szépen énekelek.”

Luka nem tévedett: korcsoportjában ő lett a legjobb énekes. A gálaműsoron őt is élőben kísérte a Katicabogár zenekar. Horváth Anna már három éve basszusgitározik ebben az együttesben: „Szerintem nagyon jó esély ez a gyerekeknek, hogy kipróbálják magukat azok is, akik még soha nem léptek föl nagyközönség előtt, mindenki tapasztalatot szerezhet ezen a versenyen.”

16 vajdasági gyerek állt tegnap az óbecsei Városi Színház színpadára.

Đijanta Lovas, szervező: „Az volt a szándékunk, hogy a gyerekek a Katicabogár kórus dalaival versenyezzenek, hogy más városokba is eljusson a 10 éve épülő repertoárunk, és más gyerekek is megismerjék a gyermekdalainkat. Azt gondolom, hogy sikerrel jártunk.”

A jövőre már többnaposra tervezett fesztivál keretében gyermekzenekarok is versenyezni fognak, de más művészeti ágakban is megmutathatják majd tehetségüket a gyerekek.

Óbecse
BEDEF

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.